Hírek
2020. Július 12. 14:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: TASR
Kormány: Nyár végéig kiírják a körbeszerzést a kormányújságra
Saját újság kiadását tervezi a kormány, amelynek segítségével szeretnék időről időre közölni az elért eredményeket. Richard Pekár a kormányhivatal sajtó- és információs osztályának igazgatója nyilatkozott a TASR-nek.
Jelenleg is zajlanak az előkészítési folyamatok. A tervek szerint havi rendszerességgel, 32 oldalon olvashatnánk a kormány eredményeiről.
A kormányhivatal munkatársa hozzátette, hogy tovább tart a közbeszerzés előkészítése, mert a lehető legtöbb érdeklődőt szeretnék megszólítani. A közbeszerzésbe a környező országokból is várnak majd ajánlatokat.
Pekár elmondta, hogy a kormányújság fő célja, hogy informálja a polgárokat a törvényi változásokról, amelyek közvetlen hatással vannak az életükre. “Ha megváltozik a törvény, milyen változással kell számolni és mit jelent ez számukra” - mondta. Állítja, hogy nem a kormány munkájáról fog beszámolni az újság, mert az szerinte a média dolga. Inkább arról van szó, hogy szeretnék javítani a polgárok tájékozottságát az állam működéséről.
Az ingyenes kormányújság ötlete bekerült a Matovič kabinet programjába. A kormányprogram szerint az újság fő célja bemutassa a minisztériumok tevékenységét. A kritikusok szerint az újság nem más, mint kormánypropaganda, illetve az aktuális kabinet államilag finanszírozott kampányeszköze lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi
Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen
A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.
2024. Április 18. 10:44, csütörtök | Helyi
Program: Komáromi napok 2024
A Komáromi napok már kopogtatnak az ajtónkon, és a Duna szlovákiai oldalán, Komáromban változatos programokkal várják a jó zene, az ételek, a kultúra és a szórakozás szerelmeseit.
2024. Május 21. 17:03, kedd | Kzélet
LAKÁSPIAC: Pozsonyban emelkednek, a régiókban csökkennek az árak
A fővárosban az új lakások árai emelkednek, a régiókban viszont éppen ellenkezőleg, csökkennek.
2024. Május 21. 16:42, kedd | Világ
DRÁMA A LEVEGŐBEN: Turbulenciába került a repülőgép, az egyik utas életét vesztette
A hétfő este Londonból Szingapúrba tartó Boeing 777-es fedélzetén 211 utas és 18 fős személyzet tartózkodott.