2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2020. Július 03. 11:00, péntek | Helyi
Forrás: TASR

Zuzana Čaputová államfő eddig hatszor gyakorolt kegyelmet

Zuzana Čaputová államfő eddig hatszor gyakorolt kegyelmet

Zuzana Čaputová államfő elnöksége első évében 1543 kegyelmi kérelem érkezett az elnöki hivatalba, ezek közül hatot teljesített. Erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön - írja a TASR.

„Ha megkérdezik tőlem, hogy mely, a hivatalommal összefüggő döntések a legnehezebbek, azt válaszolom, hogy az egyik mindenképpen a kegyelmi kérvények elbírálása. Mindegyik eset rendkívüli, hiszen konkrét emberek konkrét sorsáról van szó. Ennek megfelelően rendkívüli figyelmet szentelek az egyes kérvényeknek” – írta Čaputová, hozzátéve: kollégáival közösen csütörtökön is ilyen kérvényekkel foglalkozott.

Az államfő kifejtette: a segítőivel minden körülményt megvizsgálnak, beleértve az elítélt és a hozzátartozói aktuális élethelyzetét és egészségi állapotát. Állásfoglalást kérnek az illetékes hivataloktól és önkormányzatoktól, áttanulmányozzák a bírósági döntések indoklásait, a bűnelkövető előéletét, megvizsgálják az indítékait is. „Megvitatjuk, hogy a büntetés végrehajtása nevelő hatással van-e az elkövetőre, valamint azt is, hogy képes lesz-e normális életvitelt folytatni, támogatni a családját és a gyerekeit, és képes lesz-e a társadalom hasznos tagjává válni” – részletezte az elnök asszony.

Hozzátette: a kérvények többségét a szigorú elbírálás után el kell utasítaniuk, de ha van megfelelő indok a kegyelemgyakorlásra, az mindig örömmel tölti el, hiszen ez azt jelenti, hogy egy ember és a családja számára véget ér a hosszú évek óta tartó, fájdalmas trauma, az illető pedig esélyt kap egy jobb életre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport

BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát

Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.