2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Május 06. 13:03, csütörtök | Tech
Forrás: TECHRADAR

Vezet az Apple az 5G-s telefonok piacán

Vezet az Apple az 5G-s telefonok piacán

Az almás cég a teljes bevételek tekintetében is az élen áll, ráadásul úgy, hogy a hajlíthatós telefonokat még nem is dobta piacra.

Az okostelefonok gyártói kiélezett versenyt folytatnak, bár ezen a területen leginkább a két nagy szereplő vetélkedik az első helyért. Az új év első negyedében az 5G-típusoknál Apple vette át a vezetést, ehhez csatlakozik a bevételek terén elért első hely, valamint a saját hajlítható telefonról szóló friss értesülés.

A Strategy Analytics tette közzé saját felmérését, amelyben az első három hónapban értékesített, 5G-kompatibilis okostelefonok darabszámait sorolták fel. A lista első helyén az Apple található, amely az új iPhone 12-sorozat révén szerepelt nagyon jól, amely tavaly októberben mutatkozott be, most pedig lehetővé tette, hogy a szegmens 30 százalékát kaparintsák meg – tavaly még abszolút nulla volt ez az arány, hiszen a cégnek nem volt ilyen típusa. A Samsung a negyedik helyre zuhant vissza, ők 12,7 százalékot mutathattak fel, míg a második helyre az Oppo jött fel 16 százalékkal, a harmadik pedig a Vivo lett 14,5 százalékkal – ez utóbbi két cég egyértelműen a Huawei korábbi pozícióit foglalta el.

A Counterpoint Research eközben a bevételek kapcsán készítette el hasonló anyagát, amelyben szintén az Apple szerepel az első helyen, mégpedig toronymagasan, hiszen a teljes bevétel 42 százalékát kaparintották meg, miközben a szállítások alig 16,8 százaléka érkezett a cégtől. Egyértelmű az iPhone 12 sikere, a jelek szerint megérte kivárni az 5G támogatásával, amit az is alátámaszt, hogy a saját pénzügyi jelentés szerint ugyanezen időszakban a teljes iPhone-családból érkező bevétel 65 százalékkal emelkedett meg, legalábbis az egy évvel korábbi számokhoz képest. A Samsung a Galaxy S21 korai rajtja ellenére csak 17,5 százalékot mutathatott fel, ez a korábbi 20,2 százalékról esett vissza, bár a darabszám terén sikerült javítaniuk. Az első öt csoportját az Oppo, a Vivo és a Xiaomi teszi teljessé, a Huawei tehát innen is kiszorult.

Ami az Apple saját hajlítható megoldását illeti, a hosszú évek óta megbízhatónak bizonyuló Ming-Chi Kuo állítása szerint ez csak 2023-ban jelenik majd meg, mégpedig 15-20 millió körüli példányban. A kijelző várhatóan 8 hüvelykes lesz, viszont a többi technikai részletet még nem ismerjük.

Címkék: 5g, apple, kütyü, Tech

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.

2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet

A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét

A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.

2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ

Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra

Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.