2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2020. Június 13. 13:30, szombat | Helyi
Forrás: tasr

Véget ért a vészhelyzet Szlovákiában, de készenléti állapotban marad az állandó válságstáb

Véget ért a vészhelyzet Szlovákiában, de készenléti állapotban marad az állandó válságstáb

Június 13-án, tehát a mai napon megszűnik a veszélyhelyzet. Ezután már nem fog rendszeresen ülésezni az állandó válságstáb sem, de továbbra is készenléti állapotban marad.

Az információt a TASR hírügynökségnek megerősítette Robert Mistrík, az állandó válságstáb tagja, valamint a kormányhivatal is.

Mistrík elmondása szerint a permanens válságstáb léte a kormány által elfogadott alapokmány értelmében szorosan kötődik a veszélyhelyzethez, a rendkívüli helyzethez vagy a szükségállapothoz. „Azzal, hogy holnap megszűnik a veszélyhelyzet, az állandó válságstáb lényegében – ahogy a miniszterelnök fogalmazott – hibernálódik. Ha véletlenül ismét ki kellene hirdetni a veszélyhelyzetet, netán a szükségállapotot, újfent életre kelhet” – fejtette ki Mistrík pénteken a TASR-nek..

Az állandó válságstábot március 23-án hozta létre Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő. Fő feladata az volt, hogy koordinálja az új típusú koronavírus terjedését megakadályozó óvintézkedések érvényesítését, valamint hogy kiértékelje a világjárvánnyal kapcsolatos információkat.

Nyitókép: ta3.com

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.