Hírek
2021. Március 08. 13:28, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: TASR
Vágsellye: Lassú haladással tüntetnek a sofőrök a vágsellyei körgyűrű építésének elhalasztása miatt

VÁGSELLYE, március 8. – Vágsellye város lakosai ma délután az utcákra vonulnak, hogy kifejezzék nemtetszésüket a várost elkerülő körgyűrű építésének elhalasztása miatt.
A sellyei sofőrök lassú közlekedéssel kívánják felhívni a figyelmet a problémára. Ma 16-18 óra között lassan haladó autósorokra lehet figyelmes az, aki Vágsellyére látogat. A városvezetés évtizedek óta harcol egy, a várost elkerülő körgyűrű megépítésének érdekében. A közbeszerezést már 2019-ben elindították, tavaly pedig már az építési engedélyeket is kézhez kapta a város. Február végén azonban jött a hidegzuhany: a körgyűrűt kivették az Integrált infrasktruktúra nevű Nemzeti Projektből. „Amióta kiderült, hogy a projektünk kiesett a Nemzeti tervből, Jozef Belický polgármester mást sem csinál, csak alternatív segítségekről tárgyal. Még a mai napon ellátogat a Közlekedésügyi minisztériumba,” tájékoztatott a Városháza szóvivője, Dajana Hanesová.
Elmondása szerint a mai tiltakozáshoz később csatlakozik a város komplett vezetősége is. „Támogatását fejezte ki Nyitra, Érsekújvár, Galánta és 12 másik község polgármestere is. A körgyűrűt nem adjuk és bebizonyítjuk, hogy a sellyeiek képesek együtt harcolni azért, ami fontos számukra,” mondta a délutáni tüntetésről Hanesová.
Fotó: archív / Pravda
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.