Hírek
2022. Április 03. 23:58, vasárnap |
Magyarország
Forrás: 444.hu
Toroczkai: Ez még csak a kezdet

Három politikai formáció jutott be a törvényhozásba a magyarországi parlamenti választásokon. A Fidesz és az Egyesült Ellenzék mellett a szélsőjobb Mi Hazánk Mozgalom is megtartotta ünnepi beszédét.
Ma este 23:20-kor a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László ünnepélyesen bejelentette, hogy pártjuk bejutott a Parlamentbe. "Honfitársaim! Megtörtént a csoda, amiben senki sem hitt, csak azok a magyarok, akik 2018-ban az ásotthalmi pusztán életre hívták ezt a mozgalmat,” kezdte beszédét. Majd felsorolta, hogy még kik hittek benne, egészen a többszázezer emberig, akik a pártra szavaztak.
Emlékeztetett, hogy a közvéleménykutatók, a Fidesz és a balliberális oldal sem hitt bennük.
"Tudtuk végig, hogy elképesztő túlerővel szemben kellett ennek a csapatnak dolgoznia. A Facebook is beavatkozott ellenünk, letörölte a mozgalom és az én oldalamat is. A Fidesz és a balliberális tömb is beavatkozott, el akartak hallgattatni a minket a médiájukban,” idézi a szélsőjobbos pártelnököt a 444.hu.
"Szeretném üzenni: ez még csak a kezdet.”
Azt mondta, hogy a céljuk nem a képviselőség, hanem Magyarország megmentése, talpra állítása, hogy újra a régi fényében tündököljön az ország. "Oligarchák nélkül, ha kell az egész világgal szemben. A csatát megnyertük, de folytatódik a küzdelem, míg egész Magyarországot fel nem emeljük,” zárta gondolatait a Mi Hazánk elnöke.
A Mi Hazánk a 2018-as választás után vált ki a Jobbikból.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.