2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Április 06. 16:00, kedd | Top10

TOP10: Híres emberek, akikről nem tudtad, hogy kiváló zenészek

TOP10: Híres emberek, akikről nem tudtad, hogy kiváló zenészek

Szokták mondani, hogy minden emberben lappang valamilyen kivételes tehetség, de sosem tör elő belőle.

Mai listánkon azonban olyan híres (már valami másban tehetséges) embereket gyűjtöttünk össze, akik a zenei műfajban is helyt állnának. Sőt, többen közülük muzsikus múlttal, ill. pályafutással is rendelkeznek mára.


Ryan Gosling

Ez a nemzetközi szívtipró nem csak a mosolyával kápráztatja el közönségét. Dead Man`s Bones nevű zenekarát még 2007-ben alapította Zach Shields bandataggal. Eddig egy albumuk jelent meg, amelyen Gosling zongorán, gitáron, basszusgitáron és csellón is játszott, valamint a vokálokban is hallható.

Bruce Willis

A Drágán add az életed! szupersztárja a nyolcvanas évek végén zenei karriert is akart építeni. Fogalmazzunk úgy, mérsékelt sikerrel. Egy-egy hobbizenélésre azért ma is kapható, énekel és ügyesen szájharmonikázik is.

Karácsony Gergely

Legfrissebb bejegyzésében az LGT-ről emlékezett meg a főpolgármester, amely 50 évvel ezelőtt alakult. Karácsony azt írja, "botcsinálta gitárosként" gyerekkora óta rajong a zenekarért, ám nagy bánatára a Sziszifuszi blues című daluk gitárszólóját sehogysem tudta megtanulni. Az is nagy szívfájdalma, hogy a tagok közül Karácsony János csak névrokona.

Hugh Laurie

A Doktor House című tévésorozat címszereplőjeként világhírűvé váló színész 2010 óta három nagy- és három kislemezt is kiadott. Remekül gitározik, de amint a kép is bizonyítja, a zongoránál is feltalálja magát.

Bill Clinton

Az Egyesült Államok 42. elnöke nem az első volt a Fehér Ház lakói közül, aki magas szinten játszott valamilyen hangszeren. Ő hosszú ideig hezitált a zene és a politika között, míg eldöntötte, hogy az előbbit űzi hobbi-, az utóbbit professzionális szinten.

Géczi Erika

A korábbi kiváló, olimpiai ezüstérmes és világbajnok kajakos sportolói pályafutása után hivatásos zenész lett. Elsősorban énekesként ismerjük, de a kép tanúsága szerint az ütős hangszerek sem fognak ki rajta.

Kevin Costner

A Több mint testőr című filmben egy világhírű énekesre kellett vigyáznia. A valóságban azonban ő is gyakran áll zenei színpadokra, country rockbandájával nemcsak Amerikában, de európai turnékon is jelentős sikereket ért el. Látszik is a fotón, hogy a színész-rendező kezében a gitár meglehetősen jól áll.

Woody Allen

A jeles filmes nagy zenerajongó, 2019-ben a milánói Scalában már operarendezőként is bemutatkozott. Igazi szerelme azonban a dzsessz, kiválóan klarinétozik, a hírneves New York-i Carlyle kávéházban hosszú ideig rendszeresen fellépett.

Keanu Reeves

A Mátrix- és a John Wick-filmek sztárjáról kevesen tudják, hogy egy grunge-bandában zenél már több mint húsz éve. Reeves basszusgitáros a Dogstar nevű zenekarban és a kétezres években két albumuk is megjelent.

Steve Martin

A neves komikus tizenhét éves kora óta játszik bendzsón és azóta több albumot is kiadott. Ez még mind semmi: egyik albuma, amely a The Crow (A holló) címet viseli az Év Bluegrass albuma kategóriában Grammy-díjat nyert 2009-ben.

Címkék: híres emberek, top10, zene

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.