Hírek
2021. Január 27. 19:54, szerda |
Helyi
Forrás: SziaKomárom
Tavaly 1626-an adtak vért a komáromi kórházban

A járványügyi intézkedések szigorításának ellenére megközelítőleg ugyanannyi véradást regisztráltunk, mint az előző évben – tudatta a hematológiai és transzfúziós osztály főorvosa.
Összesen 1626-an adtak vért a komáromi Agel kórházban tavaly. „6056 egységnyi transzfúziós készítményt állítottunk elő – vörösvérsejteket, vérlemezkéket és frissen fagyasztott plazmát. 299-en adtak először vért életükben” – mondta a Hematológiai és transzfúziós osztály főorvosa, Radi Enikő a TASR-nek. A rekordot elmondása szerint az a férfi tartja, aki összesen 123-szor volt vért adni. A megjelent önkéntesek 2%-a nem adhatott vért. A járványügyi helyzet befolyásolta a véradást a komáromi kórházban is. „Minden egészségügyi intézménynek gyorsan kellett reagálnia a kialakult helyzetre. A mi transzfúziós osztályunk lemondta a terepen való véradást és bevezettük az időpontos rendszert, hogy elkerüljük az emberek egy helyen való gyülekezését az osztály területén. Ezen kívül megemeltük a napok számát, amikor vért lehet adni négy napra egy héten” – mondta a főorvos. Ezen kívül a járvány miatt a véradóknak kötelező egy ún. ckeck-listet kitölteniük, amelyben el kell számolniuk egészségügyi és utazói múltjukról. A felsőlégutakat el kell takarniuk, a kezüket le kell fertőtleníteniük és megmérik a lázukat. „A vörösvértesteket 14 napig karanténba helyezzük. Ennek ellenére megközelítőleg ugyanannyi véradást regisztráltunk, mint az előző évben” – magyarázta Radi.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.