2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2021. Augusztus 29. 19:35, vasárnap | Tech
Forrás: Counterpoint Research / SG

Szorongatja az Apple Watchot a Samsung okosórája

Szorongatja az Apple Watchot a Samsung okosórája

Az almás cég természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, és a bajt megelőzve válaszlépésre készül. Az új AW fejlesztései komoly előrelépést jósolnak.

Az okosórák területén hagyományosan az Apple birtokolja az első helyet, ahogy az okostelefonoknál ezt dél-koreai riválisa teszi. Legutóbb épp a Samsung mutatta be új termékeit, amelyek között órák is helyet kaptak, most pedig az Apple van soron, amire szükségük is van, hiszen a korábbi előnyük szép lassan olvadni látszik.

A Counterpoint Research közzétette friss felmérését, amelyben a második naptári negyedév fontosabb számait közlik velünk. Ebből kiderül, hogy ugyan az Apple ezúttal is megőrizte első helyét, piaci részesedésük azonban az egy évvel korábbi 30 százalékról 27 százalékra mérséklődött, a visszaesést pedig még ennél is jobban jelzi az első negyedévhez viszonyított visszaesés, hiszen 3 hónappal korábban még 33,5 százalékon álltak. Eközben a Samsung tudott jelentős mértékben javítani helyzetén, a dél-koreai gyártó ugyanis (dacára annak, hogy a második negyedben sem ők, sem pedig az Apple nem mutatott be új megoldásokat) 43 százalékkal több okosórát szállított le, ezzel pedig feljöttek a harmadik helyre, közvetlenül az itt is komoly gondokkal küszködő Huawei mögé.

Ezzel kapcsolatban érdemes rögtön megjegyezni, hogy az első negyedévben még ennél is közelebb voltak a kínai céghez, viszont most is csak 1,7 százalék volt a megmaradt különbség közöttük, így nincs már messze a második hely megszerzése. A negyedik és az ötödik helyen is zajlik azonban a küzdelem, előbbi pozícióban azonban az Európában szinte egyáltalán nem ismert imoo áll, utánuk pedig a Garmin következik a sorban, amely a Fitbit mellett az utóbbi időben szintén nem örvendhetett kiemelkedő népszerűségnek. Ennek ellenére a Garmin 62 százalékos növekedést tudott most elérni, ezzel a piac 5,8 százalékát kaparintották meg, bár ez nem volt elég arra, hogy az első 5 termék listáján is megjelenjenek egy saját megoldással.

Utóbbi felsorolásban az Apple típusai szerepelnek az első két helyen, mögöttük a Galaxy Watch Active 2 jön, amely ezek szerint a Samsung saját, népszerűbbnek szánt fejlesztését is megelőzte, ezt pedig az Apple Watch Series 3, valamint az imoo Z6-4G követi. A Samsung esetében a Tizen lecserélése a Wear OS platformra hoz magával fontos kérdéseket, a harmadik negyedben látjuk majd igazán meg, hogy ez mennyire lesz sikeres, addigra azonban már túl leszünk az Apple friss bemutatóján is.

Címkék: apple, okosóra, Samsung

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 13. 15:17, szerda | Tech

A Netflix után az HBO Max is letiltja a fiókmegosztást

A streaming platform ezt "jelentős lehetőségnek" tekinti a profit növelésére.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.

2024. Április 22. 09:32, hétfő | Bulvár

81 éves korában elhunyt Dušan Grúň

A legsikeresebb időszak számára az 1968 utáni volt, amikor a legtöbb slágerét rögzítette, mint például a Butterfly, a Plavovláska, a Kde si bola, keď tu hrmelo, a Malvína, illetve a Synček neplač.