Hírek
2021. Március 26. 10:59, péntek |
Koronavírus
Forrás: Statisztikai Hivatal
Statisztikai Hivatal: Tavaly COVID-19-ben egyetlen gyermek sem halt meg

POZSONY, március 26. – A 2020-as évben Szlovákiában egyetlen kiskorú sem halt meg a koronavírus okozta COVID-19 betegségben. A betegség okozta halálesetek 85%-át a 65 év felettiek adják.
Mindez a Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból derül ki, amely a lakosság tavalyi elhalálozási arányát vizsgálta. A COVID-19-cel összefüggő halálesetek 15%-át a 15-64 év közötti lakosság adja. „A tavalyi év során a fiatalabb szenior-korosztályból, azaz a 64 és 75 év közötti lakosok közül összesen 1064-en váltak a vírus áldozatává, ami az összes haláleset egy negyedét teszi ki (26,6%),” derül ki a SH adataiból.
A legtöbb áldozat a 75+ korosztályból került ki, összesen 2351 idős ember vesztette életét a COVID-19 betegség következtében. Ez a szám az összhalálesetek 58,7%-át jelenti. Ez annyit jelent, hogy 10-ből minden hatodik áldozat a 75+ korosztályból került ki.
Az adatokból az is kiderült, hogy 100,000 lakosra 73 COVID-19-cel kapcsolatos haláleset jutott a 2020-as évben, míg az összes halálokot jegyző halálesetek száma 1082 fő volt 100,000 lakosra. A COVID-19 halálesetek számának aránya a Trencséni kerületben volt a legmagasabb (96 fő/100,000), míg a Pozsonyi kerületben a legalacsonyabb. (48/100,000)
„Abszolút számokban mérve az Eperjesi kerület végzett a legrosszabbul, itt 711-en estek áldozatul a betegségnek, de ez érthető is, lévén, hogy a legnagyobb kerületről van szó. Legkevesebb halálos áldozatottal a Pozsonyi kerület áll az első helyen, itt 326-an vesztették életüket 2020-ban,” írja a Statisztikai Hivatal. Tavaly több férfi hunyt el, mint nő. Az arány 52-48 volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.