2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2022. Március 27. 21:28, vasárnap | Helyi
Forrás: samorin.sk

Somorja: a pólósok és a focisták is bekapcsolódtak az ukránok megsegítésébe

Somorja: a pólósok és a focisták is bekapcsolódtak az ukránok megsegítésébe

Nem tétlenkedtek a somorjai sportolók sem, emberségükről tanúbizonyságot téve azonnal az ukrajnai menekültek, elsősorban a gyerekek segítségére siettek. Az összefoglaló a samorin.sk portálon jelent meg.

,,Kijevben él az ismerős pólóedző Anton Girdvoin, akit abból az időbők ismerem, amikor Szaud Arábiában játszottam. Felhívtam őt, amikor elkezdődött a háború. Megkérdeztem, hogy tudok-e valahogy segíteni. Pár nap múlva 11 vízilabdázó érkezett Kijevből és Lvovból, ahol Anton a gyermekcsapat edzője. Azóta újabb csoport érkezett. Jelenleg összesen 17 gyermek (13-16 évesek) van nálunk. Vízilabdások és egy úszó lány. A következő napokban újabb hárman érkeznek. Rajtuk kívül három felnőtt is itt tartózkodik,“ mondta Michal Kratochvíl, az XBS klub elnöke.

Az ukránok az XBS pólócsapat játékosainak a családjaiknál, illetve egy munkásszállóban vannak elszállásolva. ,,Egész napos programot biztosítunk nekik. Reggel találkozunk az X-Bionic Sphere sportközpontban. Délelőtt angoljuk van, tízórait kapnak és sportolnak. Az ebéd után pihennek, szlovákul tanulnak, majd vízilabdaedzés következik. Vagy a csapatunkkal, vagy külön edzenek. Együtt dolgozunk a Návrat (visszatérés) polgári társasággal, a gyerekek ezekben a nehéz napokban pszichológussal is találkoznak. Az érdeklődésük szerint hétvére is biztosítunk számukra programot. Például voltak már a pozsonyi állatkertben,“ folytatta Michal.

Ukrajnában tovább dúl a háború. Senki sem tudja, mikor lesz vége, mikor térhetnek haza a gyerekek. ,,Úgy számolunk, hogy hosszabb ideig itt lesznek. Óriási köszönettel tartozunk a vízipólós csapatunk gyermekeinek a szüleinek, a támogatóinknak és minden társaságnak, akik nagyban segítenek,“ zárta le Michal Kratochvíl.

Az ukránok az STK Somorja focicsapat is segítőkezet nyújtott. ,,Még a háború kirobbanása előtt négy ukrán érkezett hozzánk. Vladislav Chomutov még télen a felnőtt csapat játékosa lett. A tizennyolcéves srácok, Dmytro Munkácsból, Ihor és Vasyl a donyecki területből, próbajátékra jöttek az U19-es csapatba. A próba altt kitört a háború. Nyilvánvaló lett, hogy az ittmaradásukról nem a pályán mutatott teljesítmény fog dönteni. Természetesen, mind a hárman az STK játékosai lettek. Különböző segítség mellet szállást, étkezést biztosítottunk, sőt egy kis brigádmunkát is szereztünk. Közben segítettünk Vlaď családjának Szlovákiába jutásához. Március közepén a felnőttcsapathoz Mykola Jarošt szerződtettünk,“ mondta az STK sajtómenedzsere Jakub Mihalík.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.