Hírek
2022. Május 31. 19:05, kedd |
Tech
Forrás: Gadget Tendency
Samsung: Ötéves rekord dőlt meg

Meglepetést okozva egy fél évtizedes rekordot döntött meg a Samsung. Korábban látott napvilágot az a hír, miszerint mind a Samsung, mind pedig az Apple a töltők elhagyása miatt fizetni lesz kénytelen.
A piaci eredmények pedig azt mutatták, hogy az iPhone 13 nyert az első negyedévben. Most a dél-koreai cég vállalat eredményéről jött adat, eszerint 5 éves rekordot döntöttek meg, egy korábban gyengeségnek vélt jellemző révén.
Szokás szerint ismét a Counterpoint Research tette közzé havi összefoglalóját, amelyben igencsak érdekes számokat látunk. Annak ellenére ugyanis, hogy a teljes okostelefonos piac a tavalyi év hasonló időszakához (áprilishoz) képest 8 százalékkal esett vissza, a Samsung 9 százalékkal növelni tudta eladásait, amivel azt érték el, hogy a teljes szegmens 24 százalékát birtokolták. Ilyen magas arányt 5 éve nem láttunk, ezzel a cég bebiztosította vezető helyét, bár ahhoz sem fér kétség, hogy az iPhone 14 őszi megjelenése alaposan korlátozza majd mozgásterüket. Egyelőre azonban nagyon jól állnak, mind a Galaxy S22-széria, mind pedig az Galaxy A-család kitűnően szerepel, meglátjuk, meddig tart majd ki ez a lendület.
Külön érdekesség, hogy a javulásban komoly szerepet játszott a viszonylag kicsiny kínai jelenlét, amit eddig többnyire gyengeségként értékeltek. Tekintettel azonban arra, hogy az újabb ottani lezárások miatt a riválisok komolyabb mértékben estek vissza (ez mind a gyártás, mind pedig a vásárlói kereslet terén megmutatkozott), a Samsungot viszont ez kevésbé érintette, most kifejezetten jól jött számukra a gyenge helyi pozíció. A globális rangsorban amúgy ismét az Apple végzett a második helyen, mégpedig 15 százalékkal, míg a harmadik helyen a Xiaomi látható, amelyet a dél-korai óriás Indiában és Latin-Amerikában is vissza tudott szorítani.
Az Apple hagyományosan az utolsó negyedévben szerepel jobban, ez várhatóan idén is így lesz, a területet folyamatosan figyelemmel kísérjük majd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.