Hírek
2021. Október 31. 09:35, vasárnap |
Világ
Forrás: The Guardian
Ritka római kori amfiteátrumra bukkantak Angliában

A régészek által feltárt ritka építmény elviekben kétezer éve működhetett és akár ötezer néző befogadására is alkalmas lehetett. A szabadtéri szórakozóhelyet a kelet-angliai Richboroughnál találták.
A feltárást végző szakemberek szerint a római birodalom területén mindössze húsz ilyen építmény állhatott, írja a The Guardian cikke. Az amfiteátrum korát kb. kétezer évre lőtték be, mérete alapján pedig akár 5000 nézőt is be tudott fogadni. A helyszínen olyan rendezvények valósulhattak meg, mint a gladiátorviadalok, vadállatvadászatok vagy akár a nyilvános kivégzések. Érdekesség, hogy Richborough környékén volt a birodalom egyik legfontosabb brit-szigeteki települése, Rutupiae. Itt szállt partra ugyanis Claudius császár negyvenezer fős megszállócsapatának egy hjó része i.sz. 43-ban. A római uralom egészen 410-ig tarott a szigetország területén.
A koronavírus-járvány miatt tavaly el kellett halasztani a feltárások megkezdését, idén ősszel láttak hozzá a régészek a hatalmas feladathoz. „Tudtuk, hogy van itt egy amfiteátrum, mert 1849-ben végeztek részleges feltárást. Szóval volt elképzelésünk róla, de többet akartunk megtudni” – mondta a The Guardiannek Paul Pattison történész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 11. 14:32, kedd | Világ
Ezen a napon: Február 11.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek ezen a napon történtek a történelemben.
2025. Január 29. 13:35, szerda | Világ
Felmérés: A grönlandiak 85 százaléka nem szeretne az USA-hoz tartozni
A felmérés szerint a megkérdezettek hat százaléka ért egyet azzal, hogy a szigetnek az Egyesült Államok részévé kellene válnia, kilenc százalékuk pedig bizonytalan a kérdésben.
2025. Január 14. 15:06, kedd | Világ
Zelenszkij reagált Fico nyílt levelére
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy látogasson Kijevbe.
2025. Január 08. 09:38, szerda | Világ
30 000 lakost kellett evakuálni az erdőtüzek miatt Los Angelesben
A mintegy 30 000 lakos evakuálását Kristin Crowley, Los Angeles város tűzoltóparancsnoka is megerősítette. Hozzátette, hogy a lángok közel 13 ezer épületet fenyegetnek.