Hírek
2020. December 21. 17:41, hétfő |
Tech
Forrás: GizmoChina
Rekord: Akár 35 napig is bírja egy töltéssel az új kínai okosóra

A Konka MicroLED technológiára épülő okosórái kevésbé ismertek Közép-Európában, most azonban világhírre tett szert a kínai cég, ugyanis megalkottak egy olyan készüléket, amely akár 35 napig is bírja egy töltéssel.
A Konka a Samsunghoz hasonlóan a MicroLED technológiában látja a jövőt. Miközben a dél-koreai vállalat nemrég bejelentette, hogy piacra dobja az erre épülő új tévéjét, a The Wallt, a hazánkban kevésbé ismert kínai gyártó, a Konka is ugyanebben a szegmensben szorgoskodott. Emellett egy olyan készülék érkezését is bejelentették, amely közelebb hozhatja az emberekhez a technológiát.
Li Hungtao, a kínai vállalat feje egy tech-konferencián jelentette be MicroLED-alapú okosóráját. A csodakütyü egy 2 colos mikrokristályos kijelzővel és mindössze 0,12 milliméteres üveglappal rendelkezik, áll a GizmoChina beszámolójában. A géptestben működő processzor mindössze 30 mikrométer nagyságú. A kijelző 1500 nites fényerőre képes, a DCI-P3 skálán pedig 143%-os eredményt ért el. Ami azonban mindenképp viszi a bankot, az a 35-napos működési idő, ennyit bír ki ugyanis a készülék egyetlen töltést követően.
A MicroLED segítségével a kijelző nagyon nagy kontrasztarányt érhet el, a válaszidő pedig olyan gyors lesz, mint az OLED paneleké. Azoknál viszont sokkal nagyobb a fényereje, és a működése is jóval stabilabb.
Árakról és piacra lépésről idejéről egyelőre semmit nem tudni, de nem lennénk meglepve, ha ilyen paraméterekkel nem csak Kínában akarnák kitenni egy kütyüt a boltok polcaira.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.
2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet
A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét
A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.
2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ
Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra
Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.