Hírek
2021. Március 15. 19:50, hétfő |
Kultúra
Forrás: ATEMPO.sk
Rák Viki színésznőt köszöntjük 40. születésnapján

Március 15-én, hétfőn ünnepli kerek, negyvenedik születésnapját Rák Viki szlovákiai magyar színművész. Isten éltesse sokáig a művésznőt!
Rák Viki Rimaszombatban látta meg a napvilágot 1981. március 15-én. Tanulmányait is itt végezte, főiskolára azonban már Pozsonyban járt, ahol a Színműveszti Főiskolán 2006-ban szerzett diplomát. Színészi pályafutását Kassán kezdte, a Thalia Színházban 1999-ben mutatkozott be. Tehetségének köszönhetően a televízió is hamar felfedezte, így rövid időn belül a szlovák közönség is megismerhette.
Első és talán leghíresebb szerepe a Szomszédok humoros sorozat Ildikója volt, de később játszott más szlovák szitkomban is, így a Panelházi történetekben és a Kutyil, s.r.o-ban. a kassai Thália rendszeres vendégművésze, de a Jókai Színházban is szerepelt már. „Szóló estjeivel az országot is járja, ahol Mezei Mária magyar színésznőt, Márai Sándor titkos szerelmét idézi meg. Szintén láthattuk a zenekarok kíséretében,” írja az ATEMPO.sk kulturális hírportál.
Jelenleg Komáromban él Lakatos Róbert zenésszel és közös gyermekeikkel, ahol vállalkozni is elkezdett: egy gyermekbarát kávézót is nyitott.
ATEMPO.sk / infocsallóköz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.