Hírek
2022. Február 16. 10:55, szerda |
Bulvár
Forrás: Screen Rant
Peter Parker már az Avatart is beelőzte

Természetesen nem a világszerte hozott bevételekről beszélünk, ott egyelőre szinte utolérhetetlennek tűnik James Cameron eposza, de az USA-ban picit más a helyzet.
Ha valaki kételkedett volna abban, hogy sok embert érdekelt az új Pókember Amerikában, akkor minden bizonnyal meglepetten fogja konstatálni azt, hogy a film a járvány ideje alatt 760,9 millió dollár bevételnél tart már Amerikában, ami azt jelenti, hogy megelőzte James Cameron Avatarját is, és ezzel fellépett az amerikai bevételi örökranglista harmadik helyére. Itt azonban jó eséllyel vége is lesz az útnak, hiszen a Star Wars: The Force Awakens (936,6 millió dollár) és az Avengers: Endgame (858,3 millió dollár) elég komoly távolságra van tőle.
A Spider-Man: No Way Home mindezt 60 nap alatt érte, azaz premierje 9. hetében, míg az Avatarnak ehhez a teljesítményhez 9 hónap kellett, valamint egy 2010-es újrapremier. Természetesen az Avatárt nemzetközi viszonylatban nem kell félteni holmi szuperhősöktől, hiszen 2,84 milliárd dollárral még mindig élen áll minden országot számítva, mégpedig a 2,79 milliárdos Avengers: Endgame előtt. A Pókember-film 1.8 milliárdos bevétellel jelenleg a hatodik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.