Ezt az igényt csak erősíti, ha egyetemre megyünk és új, idegen környezetben találjuk magunkat, távol az otthontól és sok esetben akár a megszokottól eltérő nyelvi közegben.Ilyenkor nagyban megkönnyítheti a hétköznapjainkat, ha adott számunkra egy befogadó közösség, aminek tagjaival legalább egy dologban biztos kivétel nélkül megegyezünk, mégpedig anyanyelvünkben. A Diákhálózat (továbbiakban DH) és tagszervezetei hosszú évek óta látják el ezt a feladatot és biztosítanak otthonos közeg mellett kulturális programokat a szlovákiai születésű és a környező országokban továbbtanuló magyar egyetemisták számára. A szervezet működéséről és eredményeiről újonnan megválasztott elnökével, Kiss Rékával volt lehetőségem beszélgetni.

Hogyan foglalnád össze pár mondatban a DH célját?
A DH célja nagyban függ attól, hogy éppen milyen tagok alkotják, így az ő érdeklődésük, preferenciák alapján akár változhat is. Az utóbbi időben erősen ráfeküdtünk a közösségépítésre, sokat foglalkoztunk az önfejlesztéssel, a megfelelő kommunikáció kialakításával és azzal, hogy a csapatunkat befogadóvá tegyük, ahol mindenki jól érezheti magát és gond nélkül együtt tud működni. Összefoglalva az a célunk, hogy közösségként jól működjünk, tisztában legyünk az aktuális oktatásügyi témákkal és segítséget tudjunk nyújtani ilyen téren, illetve, hogy az érdekvédelem terén is helyt álljunk és ki tudjuk nyilvánítani a felvidéki diákság véleményét.

Mióta veszel részt a szervezet munkájában?
Passzívan már 2018-ban is részt vettem a DH eseményein, aktívan, a szervezet munkájában pedig 2019 ősze óta.

Mik tartoznak a DH elnök feladatai közé?
Hát, most megfogtál, őszintén szólva, még én is tanulom ezt a szerepet, így azt fogom elmondani, amit eddig tudok. Évente kétszer tartunk Hallgatói Parlamentet, féléves periódusokban, ott pedig célokat tűzünk ki magunk elé azzal kapcsolatban, mit szeretnénk elérni, véghez vinni az elkövetkező fél év során. A programok koordinálása és felügyelete is az elnök feladata, ehhez azonban segítséget kap a szervezet ellenőrétől és a belügyestől. Emellett a tagszervezeteket és azok tagjait rendszeresen informálni kell az aktuális projektekről, illetve arról, hogyan tartjuk épp a kapcsolatot támogatóinkkal. Hálás vagyok, hogy nem kell mindent egyedül csinálnom és szétoszthatom a feladatokat, szóval talán ennek örülök a legjobban, de ugyanúgy érdekes az anyagi támogatás bebiztosítása különböző forrásokból, hogy a szervezet zavartalanul működhessen tovább.

Mit jelent számodra a szervezethez tartozni?
Ez egy nagyon jó kérdés. Picit olyan érzés ebbe a közösségbe tartozni, mint ha az ember hazatalálna. Mindig is érdekelt a közösségi munka és emellett a felvidéki magyarság érdekei is, régebb óta kivettem a részem a Gombaszögi Nyári Tábor szervezésében, ezek a vonalak pedig leginkább a DH-ban „futnak össze”, az pedig, hogy mindezt a legjobb barátaimmal csinálhatom, már tényleg az egész legjava.

Mekkora meglepetésként ért a kinevezésed?
Leczkési Zoli, akitől átvettem az elnökséget már régebb óta „sutyorogta” nekem, hogy szeretné ha én lennék a DH elnök, azt tudtam is, hogy jelölt leszek, csak azt nem, hogy a végén elnök is lesz belőlem. Ugyan akkora meglepetés nem ért, nagyon örülök neki, hogy így alakult és nagyon hálás vagyok azért, hogy Zolitól vehettem át a posztot, illetve ugyanilyen hálás vagyok az ő munkájáért is.

Milyen hatással volt az utóbbi, közösségi szervezetek számára nem éppen kedvező időszak a DH-ra?
Elég meglepő, de a „covid-helyzet” épp hogy segített a DH-nak. A tagszervezeteket ugyan megbénította ez az időszak, hiszen a diákok általában nem jártak fel az egyetemi városokba, ez által találkozni sem tudtak, így a DH szolgált egyedül „kapaszkodási pontként”, aminek ugye konkrét helyszíne nincs, ott jelenik meg, ahol kell. Igyekeztünk az intézkedéseket betartva találkozni, rengeteg volt a videóhívás, ezek keretén belül például társas-esteket is tartottunk. Nyáron pedig egy hatalmas lépést tett meg a szervezet, hosszú idő után visszaköltözött Gombaszögre, ez pedig kiegészült a 40-es jubileumát ünneplő Gímesi Művelődési Táborral, majd a Klubmozgalmi Nagytalálkozóval. A DH rendszeresen tudott nekünk célt adni, amiért együtt tudtunk dolgozni, így tényleg azt mondanám, hogy rajtunk segített a pandémia.

Szerinted mi a szervezet legnagyobb erőssége?
A legnagyobb erősségünk, hogy szeretjük egymást, barátok vagyunk és tudunk számítani egymásra. Ha valaki segítséget kér tőlem, akkor nem csak azt veszem számításba, hogy ő a belügyes, hanem például, hogy Réka, a barátom kér tőlem segítséget, mert egyedül nem győz valamit, esetleg a véleményem szeretné kikérni. Együtt vagyunk és együtt is akarunk lenni, emellett pedig nyitottak is vagyunk, hiszen gólyák és nem gólyák jelentkezését egyaránt várjuk és szerencsére az utóbbi egy évben egyre többen keresnek is minket, hogy a csapat tagjai lehessenek és becsatlakozzanak munkánkba.

Mi az, amiben úgy gondolod, hogy még tudnátok fejlődni?
Jelenleg a közösségépítés javára elhanyagoltuk érdekvédelmi tevékenységeinket, mert az előbbire volt szükség ahhoz, hogy olyan munkát tudjunk végezni, amire büszkék lehetünk. Szeretném, ha visszatalálnánk utóbbihoz is és gyakrabban szólalnánk fel szociális, közéleti és felsőoktatási kérdésekkel kapcsolatban, hiszen ezek azok a témák, amik talán ránk vannak a legnagyobb hatással.

Milyen célt tűztél ki magad elé elnökséged idejére?
Konkrét célkitűzésem nincs, de annak örülnék, ha ugyanilyen lelkesedéssel és érdeklődéssel teli csapatot tudnék a következő elnöknek átadni. Azt szeretném, ha mindenki úgy zárná le magában a DH-ban töltött éveket, hogy az volt élete egyik legmeghatározóbb időszaka.

Zárjuk egy számomra is releváns kérdéssel. Mit üzen a Diákhálózat új elnöke a felvidéki gólyáknak?
Azt üzenném nekik, hogy keressék az egyetemi városok tagszervezeteit, ezen kívül magát a DH-t is bármikor. Én hiszek abban, hogy ez egy olyan közösség, ahol mindenki megtalálja magát és a hozzá hasonló embereket, emellett pedig abban is, hogy a felvidéki magyarságért kell dolgozni, ezt pedig nekünk, egyetemistáknak kell a leginkább megtenni. Amellett, hogy egy óriási, életre szóló buli a DH-hoz tartozni, még egy nagyon fontos munka is, mindezt pedig csak ajánlani tudom. Azt pedig külön kiemelném, hogy aki tud, mindenképp vegyen részt a Gímesi Művelődési Táborban, hiszen a gólya élet ott kezdődik.