2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Október 27. 00:12, szerda | Tech
Forrás: 9to5Google

Nem rajtolt valami fényesen az Android 12

Nem rajtolt valami fényesen az Android 12

A panasszal élő felhasználók elsősorban Pixel-telefonokkal rendelkeztek – többüknek folyamatosan lefagyott a készülék és egyéb hibák is felmerültek.

Az Android 12 elérhetővé válása mellett a napokban a Pixel 6 és 6 Pro is bemutatkozott, a Google a jelek szerint mind az új hardverrel, mind pedig a szoftverrel elkészült. Nem sokat kellett azonban várni az első problémák felbukkanására, számos felhasználó jelezte, hogy gondok vannak az új operációs rendszerrel.

A cég az első körben ezúttal is saját okostelefonjain tette elérhetővé a szoftver új verzióját, hamarosan befutottak azonban az első negatív visszajelzések, ahogy a felhasználók nekiálltak a frissítésnek. A fenti példában a Face Unlock működésének leállásáról panaszkodnak, mások azonban a rendszer állandó, visszatérő összeomlását említik meg, miközben az akkumulátor szokásosnál jóval gyorsabb lemerülése is megjelenik a komolyabb tünetek listáján. A jelek szerint a kamerát kezelő alkalmazással vannak gondok, viszont a tünetek szerteágazó jellege arra utal, hogy ennél kiterjedtebb problémáról van szó.

Egyes külsős oldalakon figyelemmel követhetjük az Android 12 esetében tapasztalt kisebb-nagyobb gondok listáját, a fejlesztői előzetesektől egészen a véglegesnek szánt változatig. A Google a maga részéről egyelőre annyit közölt, hogy jó eséllyel egyes külsős alkalmazások, azok kompatibilitása jelenti a problémák forrását, és bár egyes hibákat már javítottként tüntetnek fel a hivatalos oldalon, ezek a jelek szerint továbbra is előfordulnak a frissített készülékeken, illetve azok egy részén. Ezek a gyári beállítások, illetve a korábbi biztonsági mentések többszöri visszaállítása után is megmaradnak, a felhasználók jó része tehát még vár a javításokra.

A Pixel-vonal esetében korábban is előfordultak hasonló malőrök, ezek közül a Pixel 3 és 3 XL emelkedik ki, hiszen annak idején (2018-ban) a hangszóró, a káva, valamint a karcolás elleni védelem kapcsán is felmerültek kifogások. A Pixel 4 vásárlói a rögzített videóknál tapasztaltak furcsa hangokat, a Pixel 5 pedig az üveg és az alumínium keret közötti rés miatt került a fókuszba.

Címkék: Android, google, pixel

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.