Hírek
2023. Május 24. 22:00, szerda |
Sport
Forrás: Teraz.sk
NBA: A Boston játékban maradt a 4. meccs után

Az ötödik párharcot itthoni idő szerint péntek hajnalban 2:30-kor rendezik Bostonban. A sorozat győztesére a Denver Nuggets vár a döntőben, aki egyetlen vereség nélkül jutott be a Los Angeles Lakers ellen.
A Boston Celtics megmenekült a kiesés elől a konferencia-döntő 4. mérkőzésén, ugyanis 116:99-re nyertek a Miami Heat ellen, 1:3-ra javítva így a sorozat állását. A vendégeknél Jayson Tatum 33 pontot, 11 lepattanót és 7 gólpasszt jegyzett.
A Miami a harmadik negyed második percében kilenc ponttal, 61-52-re vezetett a sorozat 4-0-s megnyeréséhez vezető úton. Ekkor azonban a Boston három percen belül, egy 18-0-s futással átvette a párharc irányítását.
"Nem gondoltunk arra, hogy zsinórban négy meccset kell nyernünk. Csak meg akartuk menteni a szezont. A csapatok általában összeomlanak, amikor a falhoz szorítják őket. Büszke vagyok rá, hogy velünk ez nem történt meg. HArcos jellemet mutattunk" – fejezte ki elégedettségét Tatum az AFP szerint.
A Heat ebben a szezonban először kapott ki hazai pályán a rájátszásban. A Heat mezében Jimmy Butler 29 pontot és 9 lepattanót jegyzett. A Miami sztárjának nincsenek kétségei afelől, hogy a floridai játékosok három év után ismét döntőt játszanak. "Határozottan nem ültettük lóra a Bostont. Ez inkább egy jelzés számunkra, hogy több energiát fektessünk bele. Mindig csak akkor játszottunk jól a szezonban, amikor először magunkra koncentráltunk."
Az NBA történetében még egyetlen csapat sem fordított meg sorozatot 0-3-as hátrányból. Amennyiben a Bostonnak sikerülne ez a bravúr, 151 próbálkozás után szakadna meg a liga sikertelenségi sorozata.
NBA – Keleti Konferencia döntője – 4. mérkőzés:
Miami Heat - Boston Celtics 99:116 (29:23, 27:27, 23:38, 20:28)
Legtöbb pont: Butler 29, Vincent 17, Martin 16 - Tatum 33 (11 lepattanó), Brown 17, White 16
/A sorozat állása: 3:1/
Forrás: teraz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 09. 08:39, péntek | Sport
A Manchester City a legértékesebb klub Európában, megelőzve ezzel a Real Madridot
A csapat ráadásul szombaton megszerezheti első BL trófeáját is.
2023. Június 07. 17:17, szerda | Sport
Lionel Messi az Inter Miami-ban folytatja
A 35 éves csatár nem tér vissza az FC Barcelonához, ahol korábban 21 évet töltött, valamint visszautasította a szaúd-arábiai Al-Hilal csapat jövedelmező ajánlatát is.
2023. Június 06. 13:13, kedd | Sport
Benzema aláírt az Al Ittihad csapatához
Benzema az elmúlt 14 évben a Real Madridban játszott. 2009-ben csatlakozott a spanyol klubhoz a Lyon-tól, és 439 mérkőzésen 238 gólt szerzett az összes sorozatban.
2023. Június 05. 09:41, hétfő | Sport
NBA: A Miami nyerte a döntő második meccsét
A Denver először kapott ki hazai pályán a rájátszásban. A mérkőzés elejétől jobban alakult a hazaiak számára a meccs, egy ponton már 15 ponttal is vezettek.