2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2020. Július 15. 11:00, szerda | Helyi
Forrás: TASR

Mikulec: A járványhelyzet súlyosbodására készül az állam

Mikulec: A járványhelyzet súlyosbodására készül az állam

Az állam felkészül a járványhelyzet súlyosbodására és a lehetséges második hullámra – jelentette be a központi válságstáb keddi ülése után Roman Mikulec belügyminiszter - írja a TASR.

„Összegeztük az összes eddig szerzett tapasztalatot, hogy minél jobban felkészülhessünk egy újabb veszélyhelyzetre” - mondta a miniszter. Tárgyaltak az idősotthonok és szociális otthonok védőeszközökkel való felszereléséről és a helyi valamint a megyei önkormányzatokkal való együttműködésről is.

„A válságstáb kedden nem fogadott el semmilyen további óvintézkedést” - tette hozzá Mikulec.

Az ülésen részt vett Richard Rybníček, Trencsén (Trenčín) polgármestere, a Szlovákiai Városok Uniójának elnöke, valamint Jozef Viskupič, Nagyszombat (Trnava) megye elnöke és a nyolc megyeszékhelyet tömörítő SK8 elnöke. A megyék azt szeretnék, ha a fennhatóságuk alá tartozó szociális otthonokban ismét tesztelnék a Covid-19 betegségre a kórházi kezelésről visszaszállított lakókat. „A szekértők kielemzik, hogy szükség van-e ilyen óvintézkedésre” - mondta Mikulec.

Rybníček azt szeretné, ha a városok uniójának és a Szlovákia Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) képviselője is tagja lehetne a központi válságstábnak. Arra figyelmeztetett, hogy a járvány még nem ért véget és helyi járványgócok alakulnak ki.

„A válságstáb feltehetően már nem fog elfogadni az ország egész területére érvényes rendelkezéseket, hanem a járványgócokban, az egyes városokban és településeken kialakuló helyzetet fogja kezelni” - tette hozzá Rybníček. Ehhez világos és részletes útmutatót kell kidolgozni az önkormányzatok számára.

Viskupič megjegyezte, tanácskoztak a szociális otthonok és egyéb megyei intézmények felszereléséről és az Állami Tartalékalap feladatairól is. „Szeretnénk tudni, kinek mit kell beszereznie, hogy ne ugyanazokra a dolgokra költsünk a forrásainkból” - magyarázta.

A válságstáb tárgyalt a búcsúkról, vásárokról, szüreti mulatságokról és a karácsonyi vásárok megrendezéséről is. „A válságstáb tagjainak álláspontja egyértelmű. Nem ajánlják olyan rendezvények megtartását, ahol ellenőrizetlen nagyságú tömeg gyűlhet össze” - mondta Rybníček. Szerinte egyelőre nagyon kérdéses, hogy egyáltalán a karácsonyi vásárokat meg lehet-e majd tartani.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.