Hírek
2021. Augusztus 24. 11:34, kedd |
Tech
Forrás: Android Authority
Megszűnnek a reklámok a Samsung készülékeken

Letisztítja felületeti a Samsung, így a cég saját applikációiból is eltűnnek az ajánlások, reklámok.
A Samsung telefonjai kapcsán nemcsak az újabb generációk, azok funkciói, hanem a telefonokon megjelenő reklámok is komoly visszhangot váltanak ki a felhasználók oldalán, a jelek szerint azonban a cég végre lépni készül. A döntés révén végleg eltűnhetnek ezek az ajánlatok a saját alkalmazásokból, így letisztul a felület és javul a felhasználói élmény.
Azt ugyan már tavaly megírtuk, hogy nem lesznek reklámok a dél-koreai gyártó telefonjain, ez azonban nem tartotta vissza őket attól, hogy egyes saját alkalmazásokon belül továbbra is ilyen ajánlatokkal bombázzák a felhasználókat. A gyakorlat tulajdonképpen már 2 éve kiváltja a vásárlók ellenérzését, ezzel kapcsolatban azonban nemrég már napvilágot látott a hír, miszerint végre elszánták magukat az eredeti döntés módosítására. Ezt nem sokkal később a The Verge számára adott válaszban erősítették meg, vagyis már biztosra vehetjük, hogy a hivatalos álláspont is a reklámok száműzése, erre pedig hamarosan sort is kerítenek majd.
Jelen pillanatban igazán 3 saját appon belül lehet zavaró a reklámok felbukkanása, ezek sorrendben a Samsung Weather, a Samsung Pay, valamint a Samsung Theme. A megerősítés szerint még az év vége előtt megjelenő frissítésben ezek az alkalmazások is letisztulnak, a jövőben tehát itt sem jelennek majd meg reklámok, bár azt egyelőre még nem árulták el, hogy pontosan mikor és mely frissítés révén ismerhetjük majd meg az új verziót. A cég persze kiemeli, hogy ők a maguk részéről a felhasználók számára optimális élményt szeretnék biztosítani, éppen ezért mindig is hallgatnak a visszajelzésekre, viszont erre válaszul rögtön kiemelhetjük, hogy durván két évig tartott, míg beismerték az eredeti lépés hiábavalóságát.
A One UI többek között azért válik majd meg a reklámoktól, mert a gyártó egyes megoldásai (lásd Galaxy S21 Ultra) 1000 dollárnál is magasabb árakon jelennek meg, a reklámok jelenléte pedig egy ilyen összeg kifizetése után sokakat eltántoríthat a vásárlói hűség gondolatától.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.
2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet
A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét
A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.