Hírek
2021. November 24. 15:59, szerda |
Kultúra
Forrás: HVG
Meghalt Csűrös Karola, a Szomszédok Etusa

Életének 85. évében elhunyt Csűrös Karola színésznő, érdemes művész – tudatta a Madách Színház.
Csűrös Karola 1936. november 6-án született Budapesten. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még ebben az évben a Győri Kisfaludy Színházba szerződött. 1962-től a budapesti Madách Színház művésznője. 1962–1972 között vendégszerepelt a Bartók Gyermekszínházban. A kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált., ismertebb alakítása az Úri muri Rozikája, az Ahogy tetszik Céliája.
A hatvanas, hetvenes években több tévéjátékban is szerepet kapott: játszott a „Két emelet boldogságban” Szabó Gyula partnereként, de a „A Noszty fiú esete Tóth Marival”-ban, A „Katonazenében” és a Gyula vitéz télen-nyáronban is. Országos hírnévre a Szomszédok című, ma már kultikus teleregénynek köszönhetően tett szert, ahol Etus karakterét formálta meg. "Fantasztikus volt megélni azt a kiemelt népszerűséget, amit aztán a Szomszédok adott meg. A mai napig megszólítanak az utcán: „Etuska, hogy van?" Nem zavar, inkább öröm, amikor azonosítanak a szereppel. Szerencsém van, hogy imádták a karaktert, ha gyűlölték volna, ki sem mernék menni az utcára,” nyilatkozta anno. Etus a sorozatban keramikusművész volt, egy ízben meghívták a prágai keramikustalálkozóra is. Csűrös Karola férje az a Horváth Ádám volt, aki a sorozat dirigensi feladatait látta el. A színésznő, férje két évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta visszavonultan élt, alig kommunikált a nyilvánossággal – legutoljára két évvel ezelőtt látták, amikor újlipótvárosi otthonuknál állítottak emléket az elhunyt Horváth Ádámnak. A koronavírus elleni védőoltást már áprilisban megkapta, mégis elkeseredetten mesélte, hogy így sem tud kimenni férje sírjához az évfordulójukon.
A Szomszédok Etusa gyakorlatilag két éve szobafogságra volt ítélve. Tavaly trombózis miatt kórházba is került. „Felajánlottam neki, hogy meglátogatom, de éreztem a hangján, hogy nincs elragadtatva az ötletemtől, ezért nem is erőltettem. Majd, ha lesz kedve, szól. Néha tényleg nagyon kedvetlen, olyan, mint amikor ¬de-pressziós az ember, de ez csak időszakos nála. Remélem, hamarosan teljesen felépül, aztán tudunk együtt programot szervezni,” nyilatkozta a Blikknek a színésznő jóbarátja, Pásztor Erzsi, miután hazaengedték Csűröst.
"Tudom, mi történik a világban, véleményem is van róla, legfeljebb nem mondom el. Egyebekről szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akiket szeretek. A pályámat pedig kereknek érzem, főként, ha a jó dolgokra gondolok vissza. Nem adtam fel az életet, nem vagyok megkeseredve. Mégsem jó így, ahogy most van, mert Ádám hiányán nem lehet túllépni. Megnehezítette a dolgot a trombózis utáni lábadozás, a vírus utáni karantén, a bezártság,” nyilatkozta Csűrös Karola az origonak.
1993-ban Erzsébet-díjjal, 1993-ban Déryné-díjjal tüntették ki, 2001-ben megkapta A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művésszé avatták.
Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.
"Karcsika, sosem felejtünk el" – írták közösségi oldalukon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.