Hírek
2020. November 18. 21:59, szerda |
Magyarország
Forrás: HVG
Meghalt Benkő László, az Omega billentyűse

Az Omega Facebook bejegyzésben közölte a 77 éves Benkő László halálát. „Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt” – olvasható a zenekar bejegyzésében.
Még 2017-ben diagnosztizáltak májrákot a zenésznél. Bár kitartóan küzdött, a koncertezést sem hagyta abba, s egy darabig úgy tűnt, felépült, mostanra feladta a harcot. „A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad” – tették hozzá. Benkő László 1943-ban született, s középiskolás korában kezdett zenélni. Tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesnek is, az Omega pedig 1962-ben alakult meg. 1968-tól Presser Gábor lett az együttes billentyűse, egész addig Benkő hol zongorán, hol orgonán játszott. Ezután furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős), de időnként zongorán és orgonán is játszott Presser mellett. Presser távozása után már kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Benkő első szerzeménye a XX. századi városlakó volt. A későbbi időkből nehéz biztosan megállapítani, mik tekinthetők az ő alkotásainak, mert az 1976–1987 közötti dalokat kollektíven jegyezték. Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. Ő írta az Űropera zenéjét, melyet 1980-ban mutattak be a Planetáriumban. 1982-ben jelent meg első szólóalbuma, a Lexikon. Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben megalapította a B-Project együttest, 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője lett, s 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játszották. 1986-ban az Omega tagjaként Liszt Ferenc-díjat, 2011-ben Kossuth-díjat kapott. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is. Benkő László májusban az Előadóművészi Jogvédő Iroda lapjának adott interjúban így nyilatkozott:
"Én közszereplőként kötelességemnek érzem, hogy a közönségemnek jó példát mutassak. Fontos megmutatni, hogy jól viselem a nehézségeket, amivel erőt adhatok az embereknek, hogy túl tudjanak lépni a váratlan körülményeken. Mert hiszen akadályok mindig lesznek, ez az élet természetes velejárója.” Akkor úgy tűnt, betegségéből felépült és sokat dolgozott az Omega tervezett Testamentum koncertsorozat megvalósításán. Bár a koronavírus közbeszólt, az egész szakma nagyon nehéz helyzetbe került, ő így nyilatkozott: „Ha nem 2020-ban, akkor jövőre folytatjuk a közös zenélést". Magyarázata szerint: „A Testamentum koncertturné tulajdonképpen egy folyamat lezárása, de egyáltalán nem azt jelenti, hogy bárminek itt lenne a vége. Nem is lehet, hiszen a mi műfajunk egyébként is mindig megújítja önmagát. Ezért aztán nem értek egyet azokkal, akik a számainkat a retróhoz sorolják. Szerintem inkább arról van szó, hogy a dalainkon keresztül a fiatalok ma nyerhetnek visszatekintést egy korábbi korszakba.
A zenénk segítségével valamennyit magukba szívnak a korábbi évek hangulatából és annak ellenére, hogy nem voltak a részesei, beépítik és továbbviszik azt az életükbe. A Testamentum ilyen értelemben a régi és az új dalok összefoglalása. Szimbolizálta volna egy szakasz lezárását, de mivel a járvány okozta korlátozások miatt egyelőre nem valósulhatott meg, inkább egy új korszak nyitányát jelzi majd, amikor ismét a közönség elé léphetünk.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.