Hírek
2020. December 21. 13:44, hétfő |
Magyarország
Forrás: HVG
Magyarországon összefogott az egész ellenzék, együtt indulnak a 2022-es választásokon

Az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson – így döntöttek a magyarországi ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésükön.
Ezzel is szeretnék kifejezni a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára, derül ki a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös közleményéből.
Az összefogás keretei a következőképp néznek ki: mind a 106 körzetben közös jelöltek lesznek, közös miniszterelnök-jelöltet indítanak, közös programot dolgoznak ki és immár közös listájuk is lesz. A közös közleményben arról is olvashatunk, hogy az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot. A Korszakváltás Garanciái dokumentumban az áll, hogy a közös választási lista azonban nem jelenti az ellenzéki pártok összeolvadását, mert pártjaik „világos értékrenddel és önálló identitással” rendelkeznek. A megfogalmazás szerint: „Bár számos politikai kérdésben egymástól eltérő elképzeléseket vallunk, a korszakváltás kapujában félretesszük ezeket a különbségeket, és arra koncentrálunk, ami összeköt bennünket. Mindemellett fontos feladatnak tartjuk, hogy a közös lista esetén is biztosítsuk az együttműködő ellenzéki pártok saját identitásának megtartását, mert kizárólag így tudunk hitelesen képviselni minden, változást akaró választópolgárt. Az ellenzéki tábor egészének hiteles képviselete pedig a kormányváltás alapvető feltétele. Ennek megfelelően az önálló parlamenti frakciók megalakulása alapvető érdeke az együttműködő pártoknak” Továbbá hozzátették: „A politika értékekről és értékek képviseletéről szól: valódi esélyünk csak az értékközösség megteremtésével, hiteles programmal és feddhetetlen jelöltekkel van. Ezért közös feladata minden pártnak, hogy tartalommal töltse meg az együttműködést: tisztába tegyük a múltat, meghaladjuk a NER korrupt és lelketlen hatalompolitizálását, létrehozzuk a változás programját, vállaljuk a valódi elszámoltatás feladatát.“
A tartalmi garanciák között szerepel, hogy a közös listát állító pártok vállalják, hogy:
- megtisztítják a közéletét a rendszerszintű korrupciótól;
- véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének;
- visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét;
- csatlakoznak az Európai Ügyészséghez;
- helyreállítják a sajtószabadságot, kiegyensúlyozott, minőségi közszolgáltatást teremtenek;
- minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenek meg;
- új választási törvényt alkotnak, amely az arányosság és igazságosság elvein alapul;
- a köztársasági elnök megválasztását közvetlenül a választópolgárok kezébe helyezik;
- nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat;
- a fenntarthatóság elvei szerint kormányoznak, szembenéznek az ökológiai és klímaválság jelentette kihívással;
- összetartó, igazságos és biztonságos társadalmat építenek, ahol a jogaikban megerősített dolgozók tisztességgel megélnek a munkájukból, a nőknek a férfiakéval azonos fizetés és megbecsülés jár, az idősek méltányos nyugdíjat kapnak;
- „a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek, és azon fáradoznak, hogy begyógyítsák a magyar társadalomban máig elevenen élő történelmi sebeket”.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 20. 13:53, kedd | Magyarország
Megszavazta az Országgyűlés Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
134 képviselő szavazott az indítvány mellett, 37 ellene, hét tartózkodott.
2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport
A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Május 20. 14:25, kedd | Világ
Az Egészségügyi Világközgyűlés jóváhagyta a világjárványról szóló megállapodást
11 ország tartózkodott a szavazástól, beleértve Szlovákiát is.