Hírek
2020. Június 02. 16:00, kedd |
Sport
Forrás: mti
Magyar Nagydíj - Július 19-én lesz a verseny a Hungaroringen, nézők nélkül

Július 19-én indul a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a Liberty Media mai közleményéből, mely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első 8 versenyhétvégéjét tartalmazza.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.
A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.
A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.
Kiemelték, egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ezt biztonságosnak bizonyul.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.
A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (első 8 forduló):
július 3-5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 10-12.: Stájer Nagydíj, Spielberg
július 17-19.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
július 31-augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 7-9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
augusztus 14-16.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
augusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Április 24. 15:29, csütörtök | Sport
13 év után elköszön Jamie Vardy-tól a Leicester
Vardy 2012-ben igazolt a Leicesterhez a Fleetwoodtól.