Hírek
2025. Március 26. 13:37, szerda |
Kzélet
Forrás: teraz.sk
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Richard Takáč (Smer-SD) mezőgazdasági miniszter szerdán arról tájékoztatott, hogy újabb száj- és körömfájással sújtott marhatelepet fedeztek fel Magyarországon, ezúttal Levél község közelében.
Lezárják a Szlovákiát és Magyarországot összekötő valamennyi kisebb határátkelőhelyet a száj- és körömfájás miatt, amelynek újabb kitörési pontja Magyarországon is megerősítést nyert. A nagyobb határátkelőhelyeken, mint például Rajka, Medve, Komárom és Párkány, fertőtlenítő kapukat helyeznek el. Ezt Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter jelentette be a kabinet ülése után. Ugyanakkor szerdán központi válságstábot tartanak.
„Már meghoztuk a fertőző betegségnek erről a területről való terjedésének megakadályozásával kapcsolatos intézkedéseket is” - jegyezte meg Šutaj Eštok. Hozzátette, hogy Szlovákia további fertőtlenítő kapukat vásárol, hogy legyen belőlük elég minden esetre.
Az oktatási tárca vezetője, Tomáš Drucker (Hlas-SD) hozzátette, hogy a Nemzeti Oktatási és Ifjúsági Intézettel és a mezőgazdasági minisztériummal közösen megállapodtak abban, hogy egyszerű oktatási és képzési irányelveket dolgoznak ki az általános és középiskolák számára. Ezek magyar nyelven is elkészülnek - mondta. Az irányelvek alapvető információkat tartalmaznak majd a fertőzés átviteli kockázatairól, a higiéniáról és az emberre gyakorolt hatásokról. Céljuk, hogy a gyerekek és a szülők megértsék és érzékeljék, mit tehetnek annak érdekében, hogy ne járuljanak hozzá a betegség terjedéséhez - mondta Drucker.
Richard Takáč (Smer-SD) mezőgazdasági miniszter szerdán közölte, hogy Magyarországon újabb kitörési pontot erősítették meg Levél község közelében, amely 40 kilométerre van attól a gazdaságtól, ahol március 6-án az első esetet igazolták Magyarországon.
Kedden (március 25-én) a kormány országos szintű rendkívüli helyzetet hirdetett a száj- és körömfájás miatt. Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfő szerint a kabinet az európai alapok segítségével szeretné kártalanítani a tenyésztőket. Szlovákiában eddig négy szarvasmarhatelepen igazolták a száj- és körömfájást.
Forrás: teraz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 23. 13:42, szerda | Kzélet
Nemzeti gyásznapot hirdettek szombatra a pápa halála miatt
A nemzeti gyász 8.00 órától 18.00 óráig tart majd.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.
2025. Április 07. 14:38, hétfő | Kzélet
Átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést a magyar és az osztrák határon
Ennek oka a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás, amely több magyarországi településen is előfordult, majd a betegség átterjedt és elterjedt a Szlovák Köztársaságban.