Hírek
2021. Július 15. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: TASR
Lengvarský: A rendelet nem változik, sőt kicsit szigorítunk is rajta

A határellenőrzésekre érvényes, július 9-i rendelet az egészségügyi miniszter szerint nem fog megváltozni, sőt „kicsit szigorítanak” is rajta.
A tárcavezető elmondta, a döntés alapján mostantól nem tehetnek különbséget a nem beoltottak és az egy adaggal rendelkezők között. A változtatást elsősorban az Alkotmánybíróság kritikája ösztönözte. A frissített rendelet az Alkotmánybíróság döntésének napján lép érvénybe, tehát ki van zárva, hogy visszatérjünk az országok színkódos besorolásához. Ezáltal marad a karantén is a nem beoltottak számára.
Az Alkotmánybíróság döntése Lengvarský szerint helyes és igazságos. „Most viszont azon kell dolgoznunk, hogy az első adaggal beoltottaknak mégse kelljen karanténba vonulniuk. Utat kell találnunk azoknak is, akik már elutaztak és csak egy adag oltóanyaggal rendelkeznek, hogy ne kelljen karanténba vonulniuk,” mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.