Hírek
2020. December 21. 09:43, hétfő |
Koronavírus
Forrás: TASR
Kutatások bizonyítják, hogy a koronavírus háromszor halálosabb, mint az influenza

A kutatók tájékoztatása szerint sokkal több Covid-19 fertőzött beteg szorult eddig intenzív ellátásra (16,3 százalék), mint ahány influenzás (10,8 százalék), írja a TASR.
Körülbelül egy éve tart a világjárvány és mostanra világossá vált, hogy az új koronavírus veszélyesebb, mint a szezonális influenza. A pénteken közzétett tanulmány ki is mutatja, pontosan mennyivel: a számok szerint a halálozási arány a koronavírusos betegeknél háromszor magasabb. Erről az AFP hírügynökség számolt be. A kutatás Franciaországban zajlott, a francia országos adatok alapján, az eredményeket először a The Lancet Respiratory Medicine újság hozta le. A tanulmányból továbbá kiderült, hogy a koronavírus-fertőzötteknél egyre több a komplikáltabb lemenetelű megbetegedés. A kutatók 89 530 Covid-19 miatt 2020. márciusában és áprilisában kórházban fekvő paciens adatait hasonlították össze 45 819 influenza miatt kórházba került beteg adataival (akik 2018 decembere és 2019 februárja között feküdtek kórházban). A vizsgált időszakban megközelítőleg 16,9 százalék Covid-19 betegségben szenvedő paciens vesztette életét. Ez az első, pusztító hullám alatt volt, amikor még nem állt az orvosok rendelkezésére ennyi gyógymódszer a súlyosan beteg emberek megmentésére. Ezalatt az influenzás betegek 5,8 százaléka hunyt el. A kutatásban részt vett a dijoni egyetemi kórház és az Inserm (a francia Országos Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet). Catherine Quantin egyetemi professzor szerint a halálozási arányban való eltérések különösen megdöbbentőek, főképp amiatt, hogy a 2018-2019-es influenza szezon volt a leghalálosabb az utóbbi öt évben Franciaországban.
A kutatásban továbbá szerepel az is, hogy Covid-19 miatt kétszer annyi ember kerül kórházba, mint influenza miatt. Ez viszont magyarázható azzal, hogy az embereknek már kialakult az immunrendszere az influenzával szemben, előző megbetegedés vagy oltás miatt. A szakértők továbbá közzétették, hogy intenzív ápolásra a koronavírusos betegek 16,3 százaléka szorult, míg az influenzások 10, 8 százaléka. Ezen kívül a koronavírusos paciensek kétszer hosszabb ideig voltak az intenzív osztályon. A tanulmány felszínre hozta azt a tényt is, hogy sokkal kevesebb 18 év alatti beteg került koronavírus miatt kórházba (1,4 százalék), mint influenzás (19,5 százalék).
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.