2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2020. Augusztus 27. 23:45, csütörtök | Helyi önkormányzati
Forrás: TASR

Köztársasági elnök: Az önkormányzatoknak szükségük van az állam kiszámíthatóságára a járvány ideje alatt

Köztársasági elnök: Az önkormányzatoknak szükségük van az állam kiszámíthatóságára a járvány ideje alatt

POZSONY, augusztus 28. – Az önkormányzatoknak szükségük van arra, hogy a kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos lépései olvashatóak és kiszámíthatóak legyenek.

Erre Zuzana Čaputova elnök figyelmeztetett egy online beszélgetés után, amelyen Nyitra megye képviselői is részt vettek. Megjegyezte, hogy bár az önkormányzatok eddig is szinte minden problémájukat maguk oldották meg, kár volna veszni hagyni az elmúlt hónapok alatt szerzett tapasztalatokat.


Az önkormányzatok képviselői komoly pénzügyi kiesésekről számoltak be. Üdvözölték a kamat nélküli állami kölcsönöket, bár inkább a támogatást részesítenék előnybe. „Arra is figyelmeztettek, hogy az önkormányzatok és az állam közötti kommunikációnak javulnia kell. Egyrészt, hogy időben megkapják a szükséges adatokat, másrészt, hogy az intézkedéseket pontosan el tudják végezni,” mondta az elnök.


Az Államfőnek a héten kellett volna ellátogatnia Nyitra megyébe, a koronavírus-járvány elharapódzása miatt a találkozót azonban el kellett halasztania. Elmondása szerint ebben a helyzetben egy ilyen találkozó felelőtlenség lenne, márpedig ő nem kíván felelőtlenül viselkedni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport

BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát

Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.