Hírek
2020. Augusztus 12. 13:54, szerda | Helyi önkormányzati
Közlekedés: Július folyamán négyen vesztették életüket a nagyszombat megyei utakon

NAGYSZOMBAT, augusztus 12. - Az elmúlt hónap során négyen vesztették életüket különböző közúti balesetek során Nagyszombat megyében. Áll a Nagyszombati rendőrkapitányság közleményében.
A rendőrség figyelmezetet, hogy ez kettővel több, mint tavaly ebben az intervallumban, ráadásul a forgalom is enyhébb a vakáció miatt. A balesetek száma is drasztikusan nőtt a tavalyi évhez képest, míg 2019 júliusában 34, idén már 142 közúti balesetet jegyez a kerületi kapitányság.
"Négyen súlyos, 56-an pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az első esetben ez 7 fős csökkenés, a könnyebb sérülesknél pedig 13-mal több a tavalyihoz képest," fejtette ki Martina Kredatusová, a Nagyszombati kerületi rendőrkapitányság szóvívője. A kerékpárosok 10, a gyalogosok pedig három balesetet okoztak, ebből egy tragikusan végződött.
"Július folyamán 26 közlekedésbiztonsági akciót hajtottunk végre a kerületben," mondta Kredatusová. Az ellenőrzések során 1080 szabályszegést regisztráltak, ebből 616-an gyorshajtásért, 45-en telefonálásért, 12-en alkoholos befolyáltságért, 132-en pedig a biztonsági öv figyelmen kívül hagyásáért kapták meg a büntetést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.