Hírek
2022. November 27. 02:06, vasárnap |
Helyi
Forrás: somorja.sk / Fotó: Szinghoffer Mátyás
Korona: Somorja csodás helyeit és természeti kincseit mutatja be egy kiállítás

2022. november 22-én nyitották meg a Somorja természeti kincsei című kiállítást a Fő utcán található Korona épületében. A projekt megálmodója és létrehozója a DunaVit polgári társulás.
Fodor Péter, Tóth László és Mészáros Csaba felvételei és kollázsai a város csaknem elfeledett zugait, helyszíneit és azok élővilágát mutatja be közelről és madártávlatból egyaránt. Olyan dolgokra is rácsodálkozhatnak a látogatók, amelyek létezéséről eddig aligha tudtak, vagy egyszerűen csak nem vettek tudomást. A kiállított alkotások egyszerre dokumentarista jellegűek és művészi igényűek, ugyanakkor fontos üzenetet hordoznak: azt, hogy az urbanizált tájnak is megvannak a maga szépségei, s ezeket megóvni mindannyiunk feladata. Erősen environmentális jellege okán a kiállítás megtekintése különösen ajánlott a környezetvédelmi problémák iránt még nyitott és fogékony iskolások számára, akik így olyan helyszínekre is bepillantást nyerhetnek, amelyek egyébként szigorú védettség alatt állnak.
Fotó: Szinghoffer Mátyás
A Somorjai természeti kincsei című fotókiállítás a Koronában 2023. január 6-ig tekinthető meg.
További fényképekért kattintson ide.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.