Hírek
2021. Március 08. 12:48, hétfő |
Helyi
Forrás: TASR
Komárom: hetek óta nincs szabad lélegeztetőgépes betegágy a kórházban

KOMÁROM, március 8. – A komáromi AGEL kórházban már hetek óta nincs olyan szabad betegágy, amelyen lélegeztetőgépes vagy nem invazív ventillációs kezelést tudnak végrehajtani.
Az orvosok és nővérek jelenleg 48 COVID-19-es betegek ápolnak, közülük kilencen szorulnak lélegeztetőgép segítségére. „Főleg az intenzív betegágyakról van szó, hetek óta nincs egy szabad sem, a legsúlyosabb betegek helyzete pedig nem javult,” nyilatkozta a kórház igazgatója, Miroslav Jaška. Ami viszont pozitívan értékelhető, hogy egyre kevesebb a fertőzés a kórházi alkalmazottak esetében. „Jelenleg 13 kollégát nélkülözünk, további öten karanténban vannak. A javuló tendencia természetesen az oltásoknak tudható be, minden alkalmazottunk megkapta már a vakcina második adagját,” erősítette meg az igazgató.
A kórház megkezdte a tervezett műtétek lebonyolítását is, az intézményvezető szerint erre a nem COVID-os páciensek állapotának romlása miatt volt szükség. Az épületben továbbra is a szigorú járványellenes intézkedések vannak érvényben. Minden új beteget letesztelnek felvétel előtt, csak negatív teszteredmény esetén helyezik el őket a megfelelő osztályokon. „A pozitív és negatyv teszteredménnyel rendelkező betegek egyáltalán nem kerülnek semmilyen kapcsolatba, ugyanez érvényes az alkalmazottainkra,” zárta az igazgató.
A komáromi kórház január 7-től hivatalos oltópontként is működik, eddig összesen 4707 első adagot és 3077 második adagot adtak be itt. Az elmúlt hét során pedig elindult a nyálmintás antigénteszt és az orr elülső részéből vett PCR-minta kombinációja, amely nagy érdeklődést váltott ki a nyilvánosság körében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.