2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Október 06. 14:06, szerda | Kultúra
Forrás: SziaKomárom

Komárom: a Benkő Géza Stúdiószínpad kortárs darabokkal várja a nézőket

Komárom: a Benkő Géza Stúdiószínpad kortárs darabokkal várja a nézőket

A Komáromi Jókai Színház 69. évadja elsősorban olyan előadásokkal készül, amelyek nem csak hogy kortársak, hanem valamilyen módon kapcsolódnak Komáromhoz, a Felvidékhez vagy éppen a külhoni magyarokhoz.

A program és a meghívó a SziaKomárom városi portálon jelent meg.

Az első bemutató a rendező Schwechtje Mihály Az örökség című színműve, amelyet az ipolysági Rédli Károly rendez, ezt követi Jordi Galceran Burundanga c. vígjátéka, melyet Matusek Attila rendez és a pozsonyi színművészeti egyetem magyar hallgatói szerepelnek majd benne, ezt követi Tóth Attila Mindennapi tenyerünket című nyomoreszkje, a szerző hosszú évekig volt a komáromi társulat tagja. Az idei évad utolsó előadása pedig a Hajdú Szabolcs Ernelláék Farkaséknál melyet Forgács Péter rendező visz színpadra. Az utóbbi két előadás két szlovákiai magyar civil szervezet produkciója, hiszen a színház vezetősége a kezdetektől fogva helyet szeretne adni a szlovákiai magyar alternatív színházi kezdeményezéseknek.

Schwechtje Mihály Az örökség című színműjének főszereplője, Szabó András gyerekorvos anyja halála miatt érkezik vissza Németországból szülőfalujába, hogy rendezze az családi hagyatékkal kapcsolatos intéznivalókat, többek közt az anyja által ráhagyott gyerekorvosi praxist. Bár Andrásnak esze ágában sincs maradni, vagy beleavatkozni a falu életébe, elkerülhetetlen, hogy ne szembesüljön a hivatalnokok butaságnak álcázott kétszínűségével, a problémák elfedésének módszertanával, például azzal, hogy mennyire nem lehet mit mondani arra, hogy ha egyszer az égadta világon senki nem tesz semmiféle bejelentést, akkor nincs is mit kivizsgálni. Tehát nincs probléma. Csak épp gyerekhiány van. A fiatalok elköltöznek, nincs miért maradni, a „Kóreában” élő gyerekeket pedig eladják külföldre. Jobb is nekik, legalább nem a mocsokban nőnek fel, amúgy sem hiányoznak senkinek – vélik a falubeliek. Schwechtje Mihály filmrendező színpadi műve 2020-ban a Legjobb magyar dráma díját nyerte el. A darab megtörtént esetet dolgoz fel, a szerző korábban egy kisjátékfilmet is forgatott az eladott gyerekek ügyéről.

A Komáromi Jókai Színház október 9-én mutatja be Az örökség című színművét, mely az évad első bemutatója. Az idei évadban a stúdióbérlet négy előadást tartalmaz. Felhívjuk a kedves bérletes nézőink figyelmét, hogy a bemutatóig még lehetőségük van meghosszabbítani, illetve megvásárolni bérleteiket. Természetesen a később érkezőket is szívesen fogadjuk.

Bővebb információ:
www. jokai.sk
+421 35 7908150, +421 905 898739
berlet.jokai@gmail.com

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.