Hírek
2022. Január 13. 17:46, csütörtök |
Magyarország
Forrás: HVG
Kiderült, hogy mivel utazott Kassára tavaly Áder János

A köztársasági elnök Sátoraljaújhelyről, a Rákóczi-várkastély átadásáról sietett a kelet-szlovákiai városba. A helyszínre a rendőrség szolgálati helikopterével érkezett.
Tavaly egyszer vette igénybe Áder János köztársasági elnök a rendőrség szolgálati helikopterét Sátoraljaújhely–Kassa úti céllal, összesen 2 óra 27 perc időtartamban – írja az RTL az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataira hivatkozva. A Köztársasági Elnöki Hivatal egyelőre nem árulta el, mi indokolta helikopter igénybevételét és azt sem, hogy milyen program miatt kellet így sietnie az államfőnek. Az RTL azonban azt feltételezi, hogy a tavaly júniusi, Zuzana Čaputovával közösen átadott sátoraljaújhelyi Rákóczi-várkastélyból igyekezett Kassára.
Az utazás egyébként teljesen legitim és legális is lenne, ugyanis a védett személyek ingyen használhatják a rendőrségi helikoptert, ehhez mindössze egy kérvényt kell benyújtaniuk a Belügyminisztériumhoz. Az esetnek csakis azért lett hírértéke, mert az államfői hivatal egyelőre hallgat. Áder János repülése az lap számításai szerint 1,85 millió forint volt. Az elmúlt években is használt már rendőrségi helikoptert, 2017-ben egyszer, míg 2018-ban kétszer is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.