Hírek
2023. Február 07. 11:36, kedd | Helyi
Két hónappal ezelőtt szabadult a komáromi késelő

A tizenhét éves késelő egy férfit rabolt ki a múlthéten Komáromban.
Február 3-án, az esti órákban egy 22 éves férfi legalább hat késszúrást ejtett 26 éves áldozatán a komáromi vasútállomáson. Noha nincsenek szemtanúi az esetnek, és nincsenek kamerafelvételek sem, a gyanúsítottat rövid időn belül kézre kerítették. Az illető, Martin nevű férfi ellen gyilkossági kísérlet miatt eljárás indult, és a bíróság előzetes letartóztatást rendelt el ellene. Martin panaszt nyújtott be az ítélet ellen. Hogy volt e alkoholos befolyás a támadás idején, egyelőre nem tisztázott. – írja az ujszo.com.
A gyanúsított két héttel korábban szabadult a börtönből, mivel korábban két másik társával együtt egy férfire támadt, akit végül ki is raboltak. Az eset után a komáromi hajléktalanszállóra ment, ahol anyja is él. Anyja szerint a fia beteg, lelki beteg, és nem ő követte el a bűncselekményt. „Én nem hiszem el, nem ő tette. Még otthon se, ha kenyeret akart vágni, nem fogta meg a kést. Ő beteg, lelki beteg” – nyilatkozta édesanyja.
A 26 éves áldozat még mindig kórházban van, és eddig két műtéten esett át. Ha a 22 éves férfi bűnösnek bizonyul, tizenöt és húsz év közötti börtönbüntetésre is ítélhetik. A komáromi vasútállomást a hajléktalanok gyakran használják melegedésre, este kilenc órától zárva tart. A városi rendőrség vezetője szerint az állomást mostantól gyakrabban fogják ellenőrizni. – olvasható az Új Szó napilap honlapján.
forrás: ujszo.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.
2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet
A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét
A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.
2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ
Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra
Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.