Hírek
2020. December 09. 13:24, szerda |
Koronavírus
Forrás: HVG
Két hónapos alkoholtilalom vonatkozik azokra, akik az orosz vakcinával oltatják be magukat

A koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az oltás előtt két hétig, valamint az első adag után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – tájékoztatott kedden Anna Popova tiszti főorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.
Popova hozzátette, hogy a két injekció között, amiből a vakcina áll, 21 napnak kell eltelnie, és a második oltás után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Hangsúlyozta, hogy az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, ugyanis az megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását. Moszkvában szombaton kezdték meg a tömeges oltást. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes ezt megelőzően elmondta, hogy az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását is szüneteltetni kell majd, illetve az immunitás kialakulásáig maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.
Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója kedden közölte, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a koronavírust, az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, paracetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Továbbá megígérte, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben közzé teszik a tudományos sajtóban, külföldön is.
Az augusztusi orosz bejelentés után 20 ország rendelt a Szputnyik V vakcinából. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a vakcina hatásos, bár ő maga nem oltatta be magát vele. Tartózkodnak tőle egyes magyar szakértők és Brüsszel is óva int a használatától, ráadásul már az orosz orvosok is bizalmatlanok a vakcina iránt. Az első minták már megérkeztek Budapestre, a kormány azt tervezi, ha a hazai vizsgálatokon biztonságosnak és hatásosnak bizonyul, akkor importálni fog belőle, illetve licenc alapján gyártani is, tájékoztat a Hvg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.