2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2023. Április 20. 14:32, csütörtök | Magyarország
Forrás: ahojkomarno.sk

Ismét van komáromi torta az Év Tortája verseny döntősei között Magyarországon

Ismét van komáromi torta az Év Tortája verseny döntősei között Magyarországon

Sztaracsek Ádám komáromi cukrász idén is bejutott az Év Tortája magyarországi verseny döntőjébe mandulás-barackos tortájával, amelyet Szirmai Péterrel közösen készített.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett verseny fő célja, hogy a magyar alapanyagokból készült kreatív tortákat bemutassa, tiszteletben tartva az iparág hagyományait. Az idei versenykiírás szerint a versenyzőknek az alábbi nemzeti értékek és alapanyagok közül legalább egyet fel kellett használniuk: újfehértói meggy, kalocsai őrölt paprika, tokaji aszú, magyar akácméz, gyógynövények, mint például kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring vagy kakukkfű.

A versenyre 35 torta érkezett, köztük több olyan is, amelyben a versenyzők a kötelező elemek mellett opcionális fűszereket és gyümölcsöket is kombináltak. Az első fordulóban a zsűri hatot választott ki a névtelenül nevezett sütemények közül, amelyeket a második fordulóban ismét megkóstoltak, és javítási javaslatokat tettek.

Az idei döntős torták a következők: Betyáros málna, Cserszegi fűszeres mandulás torta, Mandulás barackos, Merengő, Fügés Fűszeres tisztelet és Tihanyi visszhang.

A győztest augusztus elején hirdetik ki, a közönség pedig az augusztus 20-i ünnepségen kóstolhatja meg először a tortát.

Szstarácsek Ádám Komáromi Kisleány nevű tortája 2018-ban már Dél-Komárom szenzációja lett Az ország tortája Szstarácsek Ádám tortája. A sütemény ízét a körte egészíti ki. A torta egy étcsokoládékrémes rétegből, egy vaníliás mascarpone mousse-ból, egy réteg gyömbéres-körtekompótból és kétféle tésztából, egy diós-morzsás és egy diós-mézes részből áll. A neve egy ismert népdalra és a nemrégen átadott Monostor hídra utal.

forrás: ahojkomarno.sk / komarom.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.