Hírek
2022. Január 17. 14:22, hétfő |
Bulvár
Forrás: My TV Online / iMDB
Hatalmas siker az új Sikoly

A leporolt franchise-ok általában nem aratnak osztatlan sikert a kritikusok körében, olykor pedig a nézők is menekülnek egy-egy feldolgozás vetítéséről. A Sikoly esetében azonban nem ez történt.
Úgy tűnik, mégsem csak a totális blockbusternek számító, hatalmas költségvetésű filmeknek van jövője a mozikban. Nem elég, hogy remekül sikerült a Scream és még a kritikái is jók lettek, még sikeresnek is bizonyult, ráadásul a közönség is szereti. Javarészt, legalábbis. Az Amerikában pénteken bemutatott film letaszította az első helyről pénteken a Spider-Man: No Way Home-ot, mely 5,2 millió dollár bevételt hozott, a Screamnek ugyanis 13,4 millióra futotta, ami 32 milliós hétvégét és 37 milliós hosszú hétvégét jelet előre. Ami kiemelkedően jó teljesítmény.
Az IGN Hungary Sikoly-kritikája
Elég beszédes, hogy a film még a járványidőszakban is lepipálta a negyedik rész 18,7 milliós nyitányát 2011-ből, ami azt jelenti, hogy 5 nap alatt több bevételt fog elérni, mint az a film egész amerikai futása során. Érdekes lesz látni, hogy itthon is hasonló-e az érdeklődés a horrorfilm iránt. Erről adatok ma estefelé lesznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.