2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2020. Július 19. 14:00, vasárnap | Helyi
Forrás: dennikn

Halleluja: Megnyitották az R7-es gyorsforgalmit utat

Halleluja: Megnyitották az R7-es gyorsforgalmit utat

Több hónapos csúszással ugyan, de vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a várva várt R7-est és a D4-es egy részét. A pozsonyi elkerülő út fele készült el, közel 30 km-es szakaszt nyitottak meg.

Az R7-es gyorsforgalmi út nagy részét Egyházgelle és a Ketelec-Kereszteződés között nyitották meg a nyilvánosság részére. Andrej Doležál közlekedési miniszter és Érsek Árpád volt miniszter szimbolikus módon közösen vágták át a szalagot.

A csallóközi autópályát még tavasszal kellett volna megnyitni, de az engedélyek kiadása és a koronavírus-járvány is bonyolította az ügyet. Andrej Doležál miniszterelnök akadályozta az autópálya megnyitását, kifogásolta, hogy az elvégzett építési munkálatok nem tökéletesek.

Az elkerülő út elsősorban a környékbeli települések lakói számára jó hír, hiszen a járművek nagy része ezentúl nem fog áthaladni Somorján, Dénesden és Csöllén.
Az INEKO szakértői szerint a sofőrök 13 percet spórolhatnak az átadott szakasznak köszönhetően, a forgalmi dugó azonban egyelőre nem szűnik meg, csak áthelyeződik a fővároshoz közelebb. Ennek az az oka, hogy az elkerülő út további 30 km-es szakasz jóval később készül csak el.

Habár a formális átadás már megtörtént, az autósokat egyelőre nem engedték fel a gyorsforgalmi útra. A rendőröknek ellenőrizniük kell az egész szakaszt, feltehetően vasárnap délután lehet majd kipróbálni a friss útvonalat.

Nyitókép: Andrej Doležál/Facebook

Címkék: D4R7

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.