2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2020. November 25. 13:25, szerda | Magyarország
Forrás: Index

Fidesz: George Clooney is Soros György politikai ügynöke

Fidesz: George Clooney is Soros György politikai ügynöke

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztató Központ szóvivője szerint: „George Clooney is Soros György politikai szándékát hajtja végre“. A szóvivő ezt a közmédia híradójában nyilatkozta.

George Clooney azon interjúja váltotta ki ezt a következtetést, melyben arról beszélt, hogy a The Midnight Sky című új filmjének forgatása alatt megtapasztalta, mennyi dühöt és gyűlöletet élnek át az emberek világszerte. Szerinte ezt a történelemnek ebben a pillanatában is tapasztalni lehet. „Elég, ha Bolsonaróra gondolsz Brazíliában vagy Orbánra Magyarországon“ – mondta a kétszeres Oscar-díjas színész. Farkas Örs szerint a Magyarországot érő támadások hátterében továbbra is egyrészt Soros György állandó törekvése áll, vagyis az, hogy Magyarországra ráerőltessék az illegális bevándorlókat. „Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Elég elkeserítő, hogy vannak olyan szereplők, akár politikától mentes szereplők, akik Sorosnak az ilyen politikai szándékát végrehajtják“ – fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. A közmédia híradója azzal indokolja a színész támadását, hogy Clooney jó barátja a Soros-családnak. Ezt pedig onnan következtették ki, hogy a színésznek Soros György fiával, Alexander Sorossal van közös képe az egyik közösségi oldalán. A közszolgálati híradóban Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozatát is bejátszották, amiben a miniszterelnök azt fejtegette, hogy Soros a világpolitika legkorruptabb embere, aki mellett sokan azért állnak ki, mert a milliárdos fizet nekik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport

BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát

Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.