2024. október 7, hétfő - Amália

Hírek

2024. Július 08. 11:40, hétfő | Sport
Forrás: teraz.sk

F1: Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

F1: Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

Ez volt a brit versenyző kilencedik győzelme hazai pályán (2008, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019, 2020, 2021, 2024).

A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat, az idei F1-es világbajnoki sorozat tizenkettedik futamát. A második helyen a holland Max Verstappen végzett a Red Bullal, a harmadik a szintén hazai versenyző, Lando Norris lett a McLarennel. Hamilton számára ez volt az első győzelem 2021 decembere óta, amikor Szaúd-Arábiában diadalmaskodott.

A Mercedes versenyzője, George Russell, az időmérő és az előző nagydíj győztese nem fejezte be a hazai futamot, ugyanis a 35. körben műszaki hiba miatt ki kellett állnia a versenyből.

A 39 éves Hamilton számára ez volt az első győzelem a szezonban, pályafutása 104. győzelme, és az első a 2021-es Szaúd-arábiai GP óta, pontosan 946 nappal később. Immár kilencszer nyert hazai pályáján, Silverstone-ban (2008, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019, 2020, 2021, 2024), és ő lett az első pilóta a történelemben, aki kilencszer tudott győzni ugyanazon a pályán.

A szezon első fele a silverstone-i futammal ért véget. A következő nagydíjat július 21-én, vasárnap rendezik Magyarországon. Verstappen a második helyével megerősítette bajnoki vezető pozícióját, ahol 79 pont az előnye Norris előtt.

A Red Bull mexikói pilótájának, Sergio Pereznek a 19. helyről kellett volna rajtolnia, így csapata kihasználta az elrontott időmérőt, és kicserélte a motort, amiért a bokszból indult neki a versenynek. A kvalifikáció győztesének, Russellnek sikerült a rajt, ugyanígy Verstappennek is, aki az ötödik helyről indult. A viszonylag nyugodt rajt után a 15. körtől kezdve nagy volt a nyüzsgés. A brit közönség hatalmas tapsát Norris érdemelte ki, aki a harmadik helyet szerezte meg Verstappen előtt, aki nem tanúsított ellenállást. Az első négy helyen több pozícióváltás következett. Piastri hamarosan megelőzte Verstappent, majd nem sokkal később a brit Mercedes-pilóták csatája zajlott le az élmezőnyben, ami Hamilton számára alakult jobban. Ekkor azonban már közeledtek a felhők, és a pálya egy része vizes volt.

A Mercedes hibázott elsőként, amikor rövid időre letértek a pályáról, majd Norris kihasználta ezt, és megelőzte mind a két riválisát. A 35. körben Russell számára véget ért a verseny, ugyanis technikai probléma miatt ki kellett állnia. Norris megtartotta az első helyet, de a 40. körben túl sokáig maradt a boxban, és a pályáról való kiállás után Hamilton mögé esett vissza. Nem sokkal korábban Verstappen is kereket cserélt. A holland futotta a leggyorsabb köröket a végén, és felzárkózott a második helyezett Norrisra. A 48. körben előzte meg, amikor Norris már nem tudott ellenállni. Verstappen el akarta kapni Hamiltont is, de a párharcukra végül nem került sor. A leggyorsabb körért járó extra pontot a McLarenes Oscar Piastri kapta.

A világbajnokság állása (12 verseny után):

1. Verstappen 255 pont,
2. Norris 171,
3. Leclerc 150,
4. Sainz 146,
5. Piastri 124,
6. Perez 118,
7. Russell,
8. Hamilton 110,
9. Alonso 45,
10. Stroll 23,
11. Hülkenberg 22,
12. Cunoda 20,
13. Ricciardo 11,
14. Oliver Bearman (Ferrari) 6,
15. Gasly 6,
16. Magnussen 5,
17. Albon 4,
18. Ocon 3,
19. Zhou 0,
20. Sargeant 0,
21. Bottas 0.

Konstruktőrök:

1. Red Bull 373 pont,
2. Ferrari 302,
3. McLaren 295,
4. Mercedes 221,
5. Aston Martin 68,
6. RB 31,
7. Haas 27,
8. Alpine 9,
9. Williams 4,
10. Kick Sauber 0.

Forrás: teraz.sk

Címkék: f1, Hamilton, Silverstone

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 14:45, szerda | Sport

Bejelentette visszavonulását Raphael Varane

Varane profi pályafutása során világbajnoki címet és számos klubtrófeát nyert.

2024. Szeptember 23. 12:48, hétfő | Sport

F1: Norris rajt-cél győzelmet aratott Szingapúrban

A 24 éves Norrisnak ez volt pályafutása és egyben szezonbeli harmadik győzelme.

2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport

F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon

Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.

2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport

Sinner nyerte a US Open-t

Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.