Hírek
2021. November 14. 12:23, vasárnap |
Kultúra
Forrás: cas.sk
Érdekes kiállítás Rimaszombatban: Így látják a gyermekek a romák életét

A Rimaszombatban található Gömör-Kishonti Múzeumban egy olyan kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, amelynek alkotásait helybéli gyermekek készítették a „Romano Dzsivipen – Roma Élet” verseny keretében.
A TASR információi szerint a kiállítás december 31-ig tart. A projekt célja, hogy erőteljesen támogassa a helyi gyermekek alkotói fantáziáját, valamint elmélyítse őket a roma kultúra gyönyörűségeiben. „Pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy az alkotások témái a roma kultúra, a romák múltja és jövője, a népi lakhatás motívumai, a vándorélet és a cigányság kötődése a zenéhez, valamint a mesterségekhez legyenek. Egyszóval minden olyan témakört bejárhatunk, amely valamilyen szinten kötődik a roma kisebbséghez,” nyilatkozta Ľudmila Pulišová, a múzeum egyik etnológusa.
Az idei versenybe három járás (Rimaszombat, Nagyrőce, Poltár) nyolc iskolájának 55 diákja csatlakozott. A beérkezett munkákat egy szakmai zsűri bírálja el, mindkét kategóriában három alkotást díjaznak. A 2021-es kiállítás az élmény alapú tanulásra is fókuszál, így lett a projekt része a Šarlota Bottová, roma képzőművész által vezetett kreatív műhely.
A „Romano dzsivipen – Roma élet” projekt egészen 1996-ig nyúlik vissza, a múzeum ekkor indította el a roma kultúrára épülő képzőművészeti versenyt. A kiállítást a Kulturális minisztérium támogatja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.