Hírek
2022. Március 26. 22:47, szombat |
Magyarország
Forrás: Euronews
EP: Az Orbán-kormány tagjai a magyarországi oligarchia szerves részét képezik

Állásfoglalást fogalmazott meg és fogadott el nagy többséggel az Európai Parlament. A dokumentum azokat a kormányokat említi, amelyek részesei a helyi oligarchiának. Orbán Viktor is szerepel az iratban.
Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament azt a jelentést, amiben arról írnak, hogy vannak olyan tagállamok, ahol a nemzeti kormányok tagjai is az „oligarchia részei“, az uniós pénzeket pedig saját céljaikra használják fel – írja a Népszava. Az állásfoglalás szerint Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások központosításával egy olyan rendszert épített ki, amely a saját belső köre számára osztotta újra a vagyont.
“A finn néppárti Petri Sarvamaa által előkészített állásfoglalásban a magyar miniszterelnök neve is felbukkan, amikor azt írják benne tényfeltáró cikkekre hivatkozva, hogy Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította, és a belső köre számára újraosztotta a vagyont. Az is szerepel a jelentésben, hogy az EU Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) 2015 és 2019 között Magyarország kapta a legtöbb pénzügyi korrekcióra vonatkozó ajánlást,” folytatódik a cikk.
Daniel Freund német zöldpárti képviselő javaslata alapján nem csak az orosz oligarchák pénzét és vagyonát kell befagyasztani, de azokat az uniós forrásokat is meg kell állítani, amelyek EU-s oligarchák kezében kötnek ki. „Ha így folytatjuk, Orbán oligarchái felvásárolják az utolsó független napilapot is Magyarországon” – mondta. A jelentés természetesen nem kötelező érvényű, de felszólítja az Európai Unió intézményeit, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az egyes tagállamokban működő oligarchiák ne vehessék át a hatalmat a gazdaság, a pénzügyek és a politika felett. Hatékonyabb adatgyűjtést szorgalmaznak és szigorúbb szabályokat az összeférhetetlenségek megakadályozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.