Hírek
2020. Augusztus 06. 15:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: TASR, Denník N
Eltolódnak a Pozsonyi vár felújítási munkálatai

Az eredetileg februárban esedékes határidő kitolódik 2021 júniusára. Emellett a költségek is megemelkedtek. Ennek oka az Északi terasz alatt fellelt régészeti leletek feltárása.
A fent említett leleteket 2023-ban tekinthetjük meg először, nyilatkozta Daniel Guspan, a Nemzeti Tanács irodavezetője. Tekintettel a feltárt leletek különleges mivoltára és fontosságára, Pozsony megye Műemlékvédelmi hivatala további óvintézkedéseket eszközölt.
“Ez a lelet alapjaiban változtatja meg a projektet. A változásokat építészekkel együtt hajtottuk végre, a fő kérdés, hogy a kiásott tárgyak részei legyenek-e a projektnek. A tervrajzokat elkészítettük,” kommentálta Guspan azzal, hogy két opció létezik.
Az első megoldás egy kiegészítés bedolgozása az eredeti szerződésbe, amelynek pozitívuma az, hogy ezzel kedvezőbb terminusban készül el az építkezés, valamint a legalacsonyabb ár marad érvényben. Az építkezési költségek így 1,079 millió euróval nőnek majd.
“Számunkra ez az összeg a plafon, most azon dolgozunk, hogy építőcég engedjen ebből az árból. Ez a verzió lehetőséget nyit az eredeti szerződésben lévő ár kiegészítésére,” tette hozzá.
Marta Čulenová, a Nemzeti Tanács irodájának dolgozója még annyit tett hozzá, hogy nem a végleges árról beszélünk. “A későbbiekben szükséges lesz átvizsgálni és restaurálni a leletet, majd a Szlovák nemzeti múzeummal karöltve egy kiállítást biztosítani. Ezzel a fent leírt keretösszeg egyelőre nem számol,” nyilatkozta.
A második lehetőség a szóban forgó rész felújítási munkálatainak újraversenyeztetése, pontosabban egy új pályázat kiírása a lelet körüli épületrészre. Pozitívuma egy esetleges még alacsonyabb ár lenne, a projekt befejezése azonban hirtelen kitolódna 9 hónappal. Čulenová hozzátette, hogy 2018-ban lett aláírva a felújítási munkálatok harmadik fázisa, amely a befejező is egyben. “Ez persze nem azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat nem kell újra javítanunk. Erre a felújításra a szerződést 2018 novemberében írták alá, a munkálatok pedig 2019 februárjában kezdődtek. A 8 objektumot magába foglaló építkezés összköltsége meghaladja a 16 millió eurót,” kommentálta.
Az objektumok listája: az Északi oldal épülete, az Északi terasz padlózata, a Miklós-kapu melletti épület, az egész Zsigmond-kapu, az alsó Keleti terasz, a Leopold-udvar, valamint a Nyugati terasz épületének homlokzata.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.