2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Június 10. 13:00, csütörtök | Kultúra
Forrás: Youtube

Előzetes: új beharangozóval érkezik a Zűr az űrben 2.

Előzetes: új beharangozóval érkezik a Zűr az űrben 2.

Már nem kell sokat aludniuk a kosárlabda- és rajzfilmrajongóknak, hiszen aki szerette a 90-es években készült első részt, annak ünnep lesz a Space Jam 2. bemutatója.

Új előzetest kapott a Space Jam Új Kezdet című film, mely a jelek szerint levedli a korábbi magyar címet, és inkább az angol eredetit tartja meg. Az élőszereplős/animált hibrid komédia rendezője Malcolm D. Lee, a főszereplő pedig LeBron James. A szereplők között James mellett még rengeteg kosarast láthatunk, a gárda tagja többek között Damian Lillard, Anthony Davis, Klay Thompson, Draymond Green, Kyle Kuzma, Chris Paul, Diana Taurasi, Chiney és Nneka Ogwumike, a "civilek" között pedig ott lesz Don Cheadle, Sonequa Martin-Green és James felesége, Kamiya is, valamint Zendaya.

A film a hazai forgalmazójától, az InterComtól a következő szinopszist kapta: "Néha a szupersztárok is segítségre szorulnak. LeBron James például a nagy bajba került fián próbál segíteni, de kénytelen belátni, hogy egyedül nem boldogul. A legjobbakhoz fordul segítségért: Tapsi Hapsi, bájos barátnője Lola nyuszi, Dodó kacsa, Speedy Gonzales és a többiek szerencsére vállalják, hogy egy mindent eldöntő kosármeccsen állnak ki az űrből érkezett gonoszok ellen."

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.