2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2020. November 20. 13:18, péntek | Kultúra
Forrás: IGN

Előzetes: Chaos Walking - Daisy Ridley és Tom Holland új sci-fije

Előzetes: Chaos Walking - Daisy Ridley és Tom Holland új sci-fije

Vannak filmek, amik iszonyú nehezen készülnek el, ami nem mindig jó jel, sőt!

Doug Liman, a Nyomás!, a A Bourne-rejtély és a A holnap határa rendezője már 2017-ben leforgatta a Chaos Walkingot, pontosabban annak első verzióját, csakhogy a tesztvetítések nem sikerültek túl fényesre. Így aztán több jelenetet is újraforgattak, új részeket írtak bele, másokat alaposan megvágtak, de a két főszereplőt, Tom Hollandot és Daisy Ridley-t közben annyira felkapták, hogy 2019 lett, mire mindent befejeztek. És mire azt mondták, hogy ez így pont jó lesz, már jött a koronavírus, el kellett napolni a bemutatót, aztán megint el kellett napolni és megint. A premier a jelenlegi, kissé ingatag állás szerint januárban lesz, és most megjött a filmhez az első előzetes.

Miről is van szó? A film Patrick Ness 2008 megjelent, nálunk Kés a Zajban címmel kiadott tiniregénye alapján készült – 2008-ban jelent meg Az éhezők viadala regénysorozat első része is, ekkor indult a nagy young adult hullám -, forgatókönyvet Ness, Charlie Kaufman, John Lee Hancock és Gary Spinelli jegyezte, és egy, az emberiség által nemrég leigázott bolygón járunk valamikor a jövőben. Csakhogy a gyarmatosításnak ára volt, egy járvány minden nőt elpusztított, és létrehozta a Zajt. A Zajnak köszönhetően mindenki hallja a másik minden gondolatát, nincsenek titkok, hazugságok, de a Zaj különös dolgokra is képes, azon túl, hogy ezzel még az állatok gondolatait is olvassák, ahogy a vad táj is különös lényeket rejt. Aztán a bolygóra zuhan egy űrkabin, benne egy lánnyal (Ridley), aki nem hallja a zajt, és akinek nem olvashatják a gondolatait.

És a lány rengeteg lehetőséget és veszélyt jelent, amit még nem tud a rátaláló fiú (Holland), viszont amit sejt a környéket uraló város polgármestere, Mads Mikkelsen. Aki kezdetben barátságosnak tűnik, aztán már nem annyira, de egy olyan világban, ahol mindenki hallja, sőt, látja a másik gondolatát, ott az ilyesmit nehéz eltitkolni. Ez derül ki az első előzetesből, meg sok minden más, és sok minden más nem, mert Liman, aki eddig is nagyon értett az akcióhoz, olyan tempót diktál, hogy néha nehéz kivenni, mi történik éppen – van, hogy csak lelassítva, kikockázva láthatjuk, ki verekszik kivel -, de a lényeg átjön. Hogy ez egy baromi izgalmas film lesz egy nagyon eredeti koncepcióval, bár az emberben csak ott van egy kis aggodalom, hogy mi tartott olyan sokáig! Az mindenesetre megnyugtató, hogy a szintén merész koncepció alapján készült A holnap határa forgatása szinten rengeteg nehézségbe ütközött. A filmet, amelyben feltűnik még Demián Bichir, David Oyelowo, Nick Jonas és Cynthia Erivo, január 22-én mutatja be a Lionsgate – ha minden jól megy.

Címkék: előzetes, filmajánló

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.