Hírek
2021. Október 10. 18:49, vasárnap |
Magyarország
Forrás: HVG
Előválasztás: Egyelőre nem sietnek az MSZP-sek beállni Márki-Zay mögé

Egyre több MSZP-s politikus áll ki Dobrev Klára mellett az Ellenzéki Előválasztás második fordulója előtt. Mindezt annak ellenére, hogy Karácsony Gergely Márki-Zay javára lépett vissza.
Karácsony Gergely a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd közös jelöltjeként - az LMP támogatása mellett - indult az előválasztáson, majd visszalépésekor Márki-Zay Péter támogatására kérte szimpatizánsait. Hogy a matematika a papírformát hozza-e, az a második forduló lezártával derül ki, annyi viszont biztos, hogy nem minden MSZP-s politikus és jelölt állt be a hódmezővásárhelyi polgármester mögé. Eddig a Demokratikus Koalíció jelöltje mellett állt ki Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, Nemény András, Szombathely MSZP-s polgármestere, Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, majd követte őket Hiller István volt kulturális miniszter, az MSZP választmányi elnöke. Ma Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere is Dobrev mellett tette le a voksát, sőt, Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője is a másik jelöltet támogatja.
Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy egyetlen vezető MSZP-s politikus sem fogja támogatni Márki-Zayt. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen a DK már évek óta szipolyozza el az MSZP politikusait és választóit egyaránt. Tavaly két budapesti kerületi polgármester is pártot váltott, idén pedig Molnár Gyula, az szocialisták volt elnöke választotta Gyurcsány Ferenc pártját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.