Hírek
2022. Február 10. 18:06, csütörtök |
Kultúra
Forrás: Nyitókép: Csemadok
Elmarad a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny

Ezt Lázok Attila, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára nyilatkozta. Lázok azzal indokolja a döntést, miszerint több iskola is jelezte, hogy a versenyzők idén nem tudtak rendesen készülni.
A járvány még idén is kísért, ennek pedig a diákok és a kultúrát kedvelők is megisszák a levét. Még szomorúbb tény, hogy idén lett volna a Tompa Mihály Országos Verseny jubileumi, harmincadik idénye. „Helyette ősszel szervezünk meg egy szavalóversenyt, amelynek a feltételei a kiírások szerint megegyeznek majd a lesz a Tompa Mihály Országos Versenyével,” mondta a Csemadok munkatársa. Hozzátette: a szóban forgó őszi pót-szavalóversenyt Petőfi Sándor tiszteletére szervezik meg, a pontos dátumról később tájékoztatják a magyar iskolák pedagógusait.
A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya ezen kívül az Alapítvány a '48-as Hősökért szervezettel és a Kecskeméti Katona József Múzeummal közös rajzversenyt hirdetett, amelyben 5-18 éves óvodások, valamint iskolás diákok vehetnek részt. A verseny a „Hol a szabadság, ott van a haza” címet viseli.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.
2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet
A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét
A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.
2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ
Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra
Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.