2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Július 30. 12:26, péntek | Kultúra
Forrás: cas.sk / Fotó: teraz.sk

Elhunyt Dušan Roll, a szlovák kulturális élet egyik meghatározó alakja

Elhunyt Dušan Roll, a szlovák kulturális élet egyik meghatározó alakja

Július 29-én, 93 éves korában örök nyugovóra tért Dušan Roll, a Pozsonyi illusztrációs biennálé alapítója és vezérigazgatója. A hírt Hana Ondrejičková, a Bibiana gyermekművészeti ház munkatársa erősítette meg.

Roll 1928. január 28-án született Túrócszentmártonban, ahol a helyi gimnáziumban érettségit szerzett. Pozsonyi egyetemi évei után előbb az Osveta, majd a Mladé letá kiadó munkatársa volt. 1963-ban egyike volt a Pozsonyi illusztrációs biennálé alapítóinak. 1978-tól 1981-ig a Szlovák Filmalap igazgatójaként tevékenykedett, a BIB-ben pedig 2006-ig töltött be vezetői posztot.

Emellett alelnöki feladatokat is ellátott a Gyermekkönyvek nemzetközi uniójában, valamint a Hans Christian Andersen-díj zsűrielnöki székét is ő foglalhatta el. Tagja volt az UNICEF művészeti bizottságának, neve pedig feltűnt több nemzetközi UNESCO-zsűriben is. Ő alapította az Agrofilm Nitra nevű nemzetközi filmfesztivált, 2008-ban pedig átvehette a Pribina-kereszt II. fokozatát Ivan Gašparovič államfőtől.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.