Hírek
2022. Január 04. 23:33, kedd |
Kultúra
Forrás: HVG
Elhunyt Dobos Attila

Nyolcvanéves korában elhunyt Dobos Attila dalszerző, akinek nevéhez olyan ismert slágerek fűződnek, mint az Isten véled, édes Piroskám vagy a Minden ember boldog akar lenni.
A neves dalszerző halálhírét Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció volt politikusa tette közzé közösségi oldalán.
Az 1941-ben született Dobos Attila már a húszas éveiben befutott énekes, a táncdalfesztiválok egyik kedvence volt. 1968-ban válogatáslemeze jelent meg, amelyen maga énekelte a saját dalait. Miután anyagilag nehéz helyzetbe került, akkori feleségével, a szintén táncdalénekes Mary Zsuzsival disszidáltak, Németországban telepedtek le. Az akkori rezsim ezért dalait Magyarországon nem sugározta, lemezét pedig betiltották. Később, 1985-ben hazaköltözött, majd kiadta második nagylemezét.
A dalszerző nevéhez olyan ismert nóták fűződnek, mint az Isten véled, édes Piroskám, az Annál az első ügyetlen csóknál, a Kövek a vízparton, a Nyári zápor, a Minden ember boldog akar lenni és az Albérlet az emeleten.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.